Elvált szülők felnőtt gyermekei a társfüggés kínjában
Kedves Olvasó!
Hadd kezdjem egy hosszabb idézettel Bernáth László: Családi szocializáció és fejlődéspszichológia c. előadásából:
“…a pszichoszexuális fejlődés Freud-nál, Margaret Mahler munkássága….
A fallikus szakasz
– A fallikus fázis nagyjából a harmadik életév körül veszi kezdetét. Ekkor kezd először jelentkezni a nemi szervek izgalma, mindkét nemnél nagy jelentőségre tesz szert a férfi nemi szerv. Ezen időszak legfontosabb eseménye az ún. Ödipusz-komplexus, melynek során a gyermek az ellentétes nemű szülő irányában erotikus természetű kötődést alakít ki, s ennek következtében ekkor jelentkeznek először a nemi élet pszichés – szociális megnyilvánulásai. A kisfiúk az anyjukba, a kislányok az apjukba “szerelmesek”, így a velük azonos nemű szülőt (lány az anyát, fiú az apát) vetélytársként érzékelik, aki ráadásul sokkal jobb helyzetben van hozzájuk képest. A gyermek érzelmei ekkor az azonos nemű szülővel szemben rendkívül ambivalensek; fiúknál ún. kasztrációs szorongás, lányoknál pénisz irigység jelenik meg.
– A kisfiúk riválist látnak az apjukban, ezért öntudatlanul is elkezdenek rosszat kívánni neki, ami persze ambivalens érzésekhez vezet, hiszen ezzel egy időben szeretik is az apjukat. Ugyanakkor nem csak az zavarja őket, hogy ambivalens érzéseket táplálnak a szüleik iránt, hanem az is, hogy mi lesz, ha kitudódnak előttük a gondolatai: az apa biztosan azzal büntetné őt, hogy levágná a fütyijét (anyáét is tuti ő vágta le, ha már egyszer nincs neki… :D). Az ödipális konfliktus feloldását az azonos nemű szülővel való azonosulás jelenti, s mint korábban már láthattuk, ez a személyiség fejlődésének egyik rendkívül fontos pontja, hiszen ennek következtében alakul ki a felettes én, melynek funkcióját eddig a szülők külső tényezőként látták el.
– A gyerek egészséges fejlődése szempontjából az se jó, ha a kasztrációs szorongás mértéke túl nagy, de az sem, ha túl kicsi. Freud szerint mivel a kislányoknál nem zajlik le a kasztrációs szorongás, csak a péniszirigység lép fel, ezért a nők felettes énje alacsonyabb rendű lesz, mint a férfiaké. Ennek ellensúlyozására vezették be az Elektra-komplexus fogalmát, melyben a lányok az anyjukkal rivalizálnak az apa kegyeiért, az ödipális komplexussal egyetemben pedig így beszéltek a dologról: a gyerek rivalizál az azonos nemű szülővel az ellenkező nemű szülő kizárólagos birtoklásáért.”
Társfüggők, fogyókúra hátterében levő krízisben levő emberek keresnek fel a konzultációimon és sok esetben találkozom MOZAIKCSALÁDOK problémájával.
A téma a Dunakeszi református baba-mama-körön adódott. Szőke Etelka református lelkésznő előadást és elmélkedést tartott “Milyen a jó mese?” címmel. Ennek kapcsán tértünk ki a rémmesékre (rémhatású mesék feloldására pl. fejből meséléssel), éjszakai álmatlanságra, a szorongásokra.
Etelka a Bethesda Gyermekkórház Házassági és Családsegítő Szolgálatának női-, ifjúsági- lelkigondozója és párterapeutája. Maga is 2 gyermekes anyuka.
Továbbgondoltam a témát, mert bárhol keresgélek, sehol nem találok megbízható adatokat, tanulmányokat arra vonatkozólag, mi történik azon gyermekek pszichoszexuális fejlődésével, akiket egyedüli szülők nevelnek, illetve azokkal a gyerekekekl, akiknél az egyik szülő nem vér szerinti (elvált szülők, mostohák) vagy az egyik szülő irányába nem alakul ki tisztelet, megbecsülés, szeretet.
Ennek oka sokféle lehet: pl. a szülő maga ellene neveli, hangolja gyermekét házastársának (mert maga is társfüggő viselkedési mintázatot mutat) vagy maga az egyik szülő úgy viselkedik gyermekével, hogy a kicsi ellenséges érzelmeket, hovatovább, félelmet táplál (alkoholista, agresszív szülő, vagy aki munkája révén nincs jelen: pl. külkereskedő).
Mi a helyzet a MOZAIKCSALÁDOKban, ahol a kisgyermek már bölcsődés, óvodás korában vagy 3 éves kora körül, az említett kritikus fallikus fejlődési periódusban, berendezkedett egy pszichésen káros attitűdbe: apa-anya párjai nem számítanak, jönnek-mennek, tisztelni, szeretni, megbecsülni nem kell őket.
Az ösztönös Ödipális-komplexus (Elektra-komplexus) kialakul, de nincs tabu az azonos nemű “szülővel” szemben, mert nincs meg az ősbizalom, a szeretet. Tehát nincs miért tabuként kezelni az ellenséges gonolatokat vele szemben. Sőt!! És itt kezdődik szerintem a probléma:
Jobb is lenne a vágyakat beteljesíteni: ha a mostoha, vagy az aggresszív, vagy a nem szeretett szülő kiiktatható, akkor anya és/vagy apaújra összejöhet, anya és/vagy apa csak az enyém lehet.
És tapasztalataim szerint ezt az elvált vagy társas magányban élő, szélsőségesen kompenzáló szülők meg is teszik. Esetlegesen az elvált másik fél (esetleg nagyszülők) által még támgatottan is, hisz ez is lehet a játszma része: iktassuk ki a helyemre pofátlankodót.
Fenntartják, táplálják, helyeslik, normálisnak gondolják a három éves kor körül kialakult “szerelmi” viszonyt egészen a gyerek “felnőtt” koráig.
Aki azután nem lel társra, egészséges intimitásra. Maradnak a mama/papa-hotel által nyújtott kánaánban (jobb esetben talán már nem alszanak együtt fizikálisan) és kezdődik egy ördögi, frusztrációs kör. Megnyugvást, békét az ellenekező nemű szülő szoknyáján/ térdén lelnek. És ki issza megmindennek a levét? Elsősorban a gyermek (és az ő gyermeke), de leginkbb mindenki.
Az elsőszülött (MOZAIKCSALÁDOKBAN a dirigens) irányít mindent és mindenkit. Érzelmi alapon. Esetlegesen zsarolással. Az elvált vagy rossz házasságban élő felek pedig eszközként a gyermeket használják kommunikáció, tárgyalás, megegyezés, problémamegoldás helyett.
Kaméleon lesz a gyermek! Játszmabirtokos és közben csendesen, a lelkében sír. Bizonytalan, párt választani képtelen, folytonosan megcsalja éppen aktuális hozzátartozóját, mert intimitásgondjai is vannak. Szoros kötődésre képtelen. Mert nem történt meg az Ödipális/Elektra-komplexus ösztönös elfojtása, nem történt meg az azonos nemű szülővel az azonosulás.
Szerephatárok mosódtak, keveredtek: apa “féltett hercegnője vagyok”, anyámat, mostohaanyámat gyűlölöm. Vagy anya legfőbb “udavarlója, hercege, egyetlen szerelme” vagyok, apámat, vagy a választott párját egy legszívesebben kiiktatnám.
Veszélyes játszmák ezek. És az úton hányódó, önbizalomhiányos, kétségbeesett, önértékelési zavarral, frusztrációkkal tűzdelt, sérült “gyermekek” potyognak, hánykolódnak.
Az anyák, apák, választott “édes mostohák” közös együttműködése, a házassági problémák feloldása, a szülők felelősségteljes viselkedési következményének tudatosítása lenne minderre a megoldás. Mert egy nem kézbe vett probléma előjön a következő generációban. Akár áldozatokat követelve.
Kérem, írják meg tapasztalataikat, kérdéseiket e témában!
Szép hetet kívánok: Bagi Éva
Oldal ajánlása emailben
X
