Tekla időt adott magának. Egy kis időt, hogy a fennmaradó 60-70 teljes lehessen!
Krízisben levő felnőttekkel dolgozok. Olyan emberekkel, akik átmeneti kontrollt-vesztett állapotuk miatt nem képesek segítség nélkül tovább lépni a negatív spirálon, amiből kimásznának, csak nem képesek. Húzza lejjebb és lejjebb az örvény őket, és tehetetlenségükben még nagyobb bajt okoznak, mint az “normális”.
És itt is egy paradoxon. Ugyanis ez totálisan normális. Úgy is nevezik. Normál krízis. Életeseménnyel együtt járó krízis. Hát mi is jár velünk együtt kézen fogva? Jó hírem van! Szinte az összes történés, ami megesik velünk fogantatásunk pillanatától. Mondhatnám, már az özönvíztől, de most nem doktorira készülünk. A fogantatás, az embrionális időszak eseményei, a születés, a szobatisztaság, az evés, a nyugodt vagy nem nyugodt otthon légköre, a bölcsödébe szoktatás, az óvoda, iskola és még megannyi kihívás!
Nagy ugrásokkal megemlíthetnék néhány fontos “apróságot” ami, ha nem épül be a fejlődő élet során, az pótolandó -mint hiányzásnál a lecke- és megértendő, hogy a következő lépcsőfokot nehezebben érjük el. Ha egyáltalán. Ugyanis ezek egymásra épülnek. De azt egy következő blogban fejtem ki.
Ezen tudásom már addiktológiai tanulmányaim során is megerősítést kaptak, most azonban olyan szinten fixálódtak, hogy sem a londoni eső, sem a new-yorki szél nem viszi el! Miről is gondolkodunk mi most együtt? Hát arról, hogy egy gyermek, a fogantatása pillanatától kezdve igényli az óvó, féltő, értő, gondos figyelmet. Mert, ha lankadunk, vagy ráhagyunk, tájékozatlanok maradunk, abból bizony galiba lehet.
Kell a gyermeknek a figyelem, a korlát ahhoz, hogy szabad lehessen!
Kép forrása: https://www.whatsupfagans.com/are-free-range-kids-neglected/
Nem kúszott-mászott eleget? Semmi gond! Viszont milyen ügyesen áll már 7 hónaposan! Nem fordult még hátáról-hasára? Semmi gond. Majd az az idő is eljön! Nem tud egy lábon ugrálni? Nem atlétának neveljük! Vagy a számomra legnyilvánvalóbb és mindennapi: iskolaidőben 10-kor még kakukkol és játszik? Majd elfárad! Sok benne az energia!
Ők az abúzált gyermekek. Nem fizikális pofont kapnak. Nem molesztálja őket senki. Remélhetőleg. Ők a passzív agresszió áldozatai. Ők a szabadon nevelt gyermekek, akiknél a nemtörődömség, a lazaság okán a későbbiekben vissza nem fordítható vagy keservesen fejleszthető maradványtünetek miatt probléma lesz a tanulással, a beilleszkedéssel, a memóriával, a viselkedéssel. Úgy sok-sok mindennel.
Járt hozzám kríziskonzultációra egy nagyon csinos, talpraesett fiatal lány. Az első mondatban említett Tekla. (Nevezzük így, a neve jelentése: Isten dicsőségére!) A húszas éveinek végefelé, a harmincas elején járt. Kitartó, magabiztos, rövid-közép és hosszútávú tervekkel felvértezve. Elvégezte az egyetemet, megtalálta álmai hercegét (vagy a herceg csapott le rá), és elérkezettnek látszott az idő a családalapításra. És jött a pánik! A gúzsmanó. Ami megkötötte az addig szabad fiatal nő kezét-lábát, a tudatos agykérgi működése leblokkolt és átváltozott lárvává.
Nem értette azt, hogyan keveredett a harmóniából hirtelen alvászavarba, szétesett a mindennapi rutinja, a mosolya, az evése. Paranoiás tünetei lettek, annak sem tudott örülni, aminek eddig. Felépítette önmagát és mégis mindenben hibát talált. Miért? Mert egy fekete doboz ajtajánál álldogált. Kialakított egy olyan világot, amit már nem tud másolni az édesanyjáéról. Ahhoz a hozott rutin most nem segít. (Majd később.) Mumusai közé tartoztak ilyen felvetések: Örökre vége teljességgel az ingatlanértékesítésnek? A motorozásnak? A lovaglásnak? Kialvatlan lesz, a gyerek ott fog visítani, és ő bezárt ajtók mögött játszhat tökéletes feleséget, nagy magyar anyát?
Bizony, a rémképzetei felette tornyosultak és olyan súllyal nehezedtek rá, hogy összeroppant. Ráadásul egy olyan példával is szembetalálta magát, ami megerősítette a félelmeit. A barátnője nem hagyott fel a munkájával.Vitte az irodába a gyermeket, volt pénze bébiszitterre, vigyáztak arra a kicsire a nagyszülők, az apa, akivel már nem élt együtt, még talán a szomszéd is. Elmaradtak a figyelmeztető jelekre való értő érkezések. Ma az a kisgyermek BTMN-es. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermek. Ő ezt nem akarja!
Átbeszéltük néhány hónapig a helyzetet, a lehetőségeket, rendbehoztuk az alvást, az étkezést, a sportot, a gondolatokat, a lehetőségeket. Mérlegeltük a vágyakat, a terveket. És Tekla úgy döntött, nem futamodik meg a házasság elől, de időt ad magának, a férjének, a szakmájának és a terveiknek. Két évet. És aztán újragondolják, hogyan tudnak úgy családot alapítani, hogy az érkező új családtag is rendben cseperedjen, és mindenki a lehető legjobban, legönazonosabban érezhesse magát új szerepében.
Az én életem 10 éve kicsiben félévente, néha hetente, naponta változik. Mert változik a gyermekeim igénye, napi ritmusa, órarendje, állapota. Ehhez igazodom most elsősorban. De úgy, hogy benne megmaradjak önmagam. Mert különben borul minden. És nincs (és nem lett volna) jogom elvenni a gyermekeimtől azt a lehetőséget, hogy egészségesen, védőfaktorokkal, fejlődési potenciáljaikat teljes mértékben kihasználva illeszkedjenek ebbe a világba.
Ha szeretne konzultációra jönni, hívjon bátran, együtt kibogozzuk a szálakat!
Szerdánként Budapesten a Napszikra Életvezetési és Terápiás Stúdióban (FB-oldal)
A többi napon Dunakeszin az Egészség Spektrumban rendelek. (FB-oldal)
Csodás őszi napokat kívánok!
Dr. Bagi Éva Eszter
+36302208392
