Beküldve:

Rebeka a 64-es!

Rad womanBeszélgettem valakivel a minap. Hiszik vagy sem, egy kicsattanóan fess hatvanas hölgy. Szép magas, valaha-sudár, kissé pocakosan és illatozón. Kellemes, enyhén fűszeres, virágos felhőcskével. Két felnőtt gyermek, egy lány és egy fiú édesanyja. A gyermekek külön apától, akiktől Rebi elváltan (nevezzük Rebekának) él egy budai szép környezetben. A gyönyörű lakását el kellett adja, kisebbe kényszerült, mert belefutott egy szélhámos hódolóba, aki szeretetét, hiszékenységét kihasználva meglépett egy maroknyi tőkével. Mint utólag kiderült, még néhány korosodó asszonyt lenyúlt a lókötő és egyenesen az USA-ig szaladt, per ide-per oda.

Rebeka korábban táncolni járt társaságba, jött-ment, utazott, élte független és gyermekeiért bizsergő életét. És jött a krízis. A vörös démon, az afrikai vadon Elzája – mert anyaoroszlánként éli ő a mindennapokat –  magára csukta új lakásának ajtaját, kerülte a táncokat, a társaságot, a kikapcsolódást. Egyetlen “öröme” maradt, a bikavér csupán. De már csak palackban. És jöttek a plusz kilók számolatlanul, a depresszió, a még mélyebbre zuhanás, a rendszertelenség. És, ami még rosszabb: sok-sok bírálat, kritika, kötözködés, elégedetlenség. Amitől a gyermekei egyre nehezebben viselik. És amitől a talaj is veszni látszik még anyai ölben kicsit tán sokáig melengetett talpuk alatt. Rebeka kérte, hogy beszélgessünk. Segítsek fogyni. Említette, hogy azért engem választott, mert a fizioterápia (életmódbeli testi- és anyagcsere folyamtok konzultációja) mellett függőséggel, kontroll-vesztett állapotokkal, krízisekkel is foglalkozok.

Megnyugtattam Rebekát, hogy a krízise normális (normál, életeseménnyel együtt járó, kézbe vehető állapot) és a fogyás a munkánk során pusztán mellékhatás. Az asszony lassan-lassan nyílik. Mer talán kicsit gyenge is tud már lenni. Mert az ő primer gondja nem a néhány, két pislogás alatt felugrott zsír-vánkoska. Hanem pl. a hátralevő élet. A hogyan, merre ezután? Társtalanul, reménytelenül vagy még mindig erősen tovább? Láthatja-e még az unokáit, babusgathatja-e őket (gyermekei fénysebességgel karriert építenek vagy éppen lomhán kerülnek).

Sokszor csak azért félünk, mert nem tudjuk pontosan, merre haladhatnánk, igazán melyek a vágyott céljaink és eszköztelenek vagyunk azok megvalósítására. Nem látjuk reálisan az elért eredményeinket, erősségeinket és krízis idején hajlamosak vagyunk felnagyítani az önvádat, a tehetetlenségünket, a reménytelenségünket.

Én még nem láttam olyat, hogy ne lett volna kiút. Az első gyermekem születése előtt mondta valaki nagy bölcsen – akkor nekem még új „aranyköpést: „Gyerek bent még nem maradt!”

Szépen, lecsendesülve halljuk meg belső, halk hangunkat vagy más sírva kiáltását és tartsuk markunkban kezét. Ha nyújtja tétován felénk.

Szép adventi napokat kívánok szeretettel:

Bagi Éva

Beküldve:

Ha a vágy ellenállhatatlanul az utunkba tör

Sóvárgás, habitus, hajtóerő, kontrollvesztés

Sad Girl

 

Vannak esetek, amikor vágyunk arra, hogy ránk törjön az érzés, az a megfoghatatlan erő, ami húz bennünket valahova, valamihez, valakihez. Vagy csak a semmibe… Ez időnként nagyon nem akar jönni és csak az apátia, a keresgélés, a tapogatózás, az egyhangúság kullog velünk. Vagy a depresszió. Aztán van olyan is, hogy egyszer csak összerakódunk, és sodornak bennünket a történések. Vagy szembe jön valaki és minden megváltozik úgy, de úgy! Akkor éppen teljesen mindegy a végkifejlet, mert az érzés, a Flow az Áramlás a boldogság a lényeg.

Olyan is van – legfőképp nőtársaimnál, hogy pontosan tudjuk, mit kívánunk éppen („éppen” a legrosszabbkor, mondjuk például fogyókúra közepén J madártejet, tonhalas szendvicset –nem fitti-fittit, hanem 3 nagy karéj vajas kenyéren, fél liter édes kakaóval. Mindezt éjjel 11-kor. És kiderül, hogy másnap beköszönt a minden hónapban ismerős nap. Vagy éppenséggel csak most, de azonnal savanyú uborkát-krumplipürével és juharsziruppal. Mert tombolnak a hormonok és az áldott anyaméhben egy emberke.

De lehetünk elemibbek is: éhesek vagyunk, vagy rettenetesen szomjasak. Ezek is hajtóerők. Vagy ha éppen úgy sikerül Vénusznak (vagy a Holdnak), az energiáinknak, a gyerekek altatásának, a szexi hálóingnek egybeseregleni és összerendeződni, hogy nagyon-de-nagyon értésére adjuk életünk párjának az esti programot. Mert délután óta dübörög a vérünkben szintén egyfajta vágy.

Olyan is van, hogy csak kiszakadnánk a természetzajos csend közepébe és harapnánk a Mecsek-oldalról dőlő virágszínt, az illatot, a frissen kaszált fű szagát.

Ezek mind-mind építőleg hatnak ránk, töltenek, előre visznek. (Még a fogyókúra bukták is… J)

És van olyan hajtóerő, aminek kontrollt kell szabnunk. Mert az életünkre, a lelki békénkre, a nyugalmunkra törnek. Megakadályozzák az egészséges életvitelt, a családi harmóniát, a beteljesedést és a kiteljesedést. Ilyenek lehetnek a szerfüggők józanodási időszakában a sóvárgások (mely drága sóvárgás-csökkentőkkel sem orvosolhatók), a nikotinéhség vagy a falási rohamok táplálkozási kontrollvesztőknél. De ilyenek a házasságtörők szexuálisan kielégítetlen vágyai, rohamai vagy a társfüggők fékezhetetlen „társat és önnön magát pusztító” machinái.

Hogyan lehet egyrészt különbséget tenni, másfelől megtanulni a belső kontrollt, hogy a pusztító sóvárgásnak ellent tudjunk állni? Hát, ebbe az utolsó 3 szóba most azonnal bele is kapaszkodnék. Mert nem ellenállni kell. Sokkal inkább használni! Mert valamiért keletkezett.

Az érzés majdhogynem ugyanabból az archaikus (ősi) agyi területről származik. Tehát, örömmel jelentem, hogy használhatjuk, fordíthatjuk jóra, építőre a kéretlen, pofátlan kígyót. És hogyan?

Először egy gyors tűzoltás, hölgyeim, uraim: nagyszerű szakmai társam, Juhász Vali szokta mondani: nyelvben az igazság. És a gyógyítás. Ne álljunk ellen a kísértésnek!!! Tompítsuk sújtását és aztán ragasszunk rá szárnyakat. Miről hadoválok? VENTILLÁLJUNK! Beszéljünk róla. Olyannal, aki érti (barát, társ, rokon, szakember … telefonközelben.) És utána, kezdjünk bele a már jól ismert építő szenvedélyünkbe. Amiről már sokat írtam és még fogok is. Mert eddigre, kedves olvasóim, ugye már mindenki talált magának „bogarat”?

A szenvedélyes ember mindig az is marad. Onnan ismerszik meg, hogy gyakran kérdezik tőle: „Honnan van Neked mindenre időd/energiád?”. Hát onnan, hogy valami nem egészen úgy működik ezeknek a csodabogaraknak a kazánjában, mint másoknak. És, ha megtanulják a maguk boldogságára használni, már nem is olyan átkos egy adomány!!!

Szép Adventelős napot kívánok számomra oly kedves, még talán nyűglődő szenvedéllyel telt embertársaim.

Szeretettel: Bagi Éva

Beküldve:

Azt hittem, meghalok, úgy tört rám, hirtelen a pánik!

Azonos élménnyel segítségre lelhet másoknál

 

Nelli külföldről költözött Magyarországra 20 éve. Művész volt a keleti blokkban. Édesanyját temette el és rá 10 napra jött a roham. Egy fesztiválon. De a produkciót lefújni nem lehetett. Azt gondolták, becsípett, kicsit többet ivott. Azután, hogy elkezdett mesélni a kollégáinak, mi is történik vele, és nem érti, szépen, lassan előjöttek azok a baráttá emelkedett társak, akik már átéltek hasonló rohamokat. Jöttek a beszélgetések, hozták a könyveket, mögötte álltak, támaszt nyújtottak.

Nellivel ez 25 éve történt. Említette, hogy a mentő, az ügyeletes orvos megjelenése hozta az enyhülést, de a tartós felépülést a baráti beszélgetések és a könyvek adták.

Így indult el az AA is. Az Anonym Alkoholisták közössége. De nem csak alkoholistákon segít ez a fajta közösségi erő. MINDENKIN! Aki valamilyen problémával, annak démonaival harcol. mert bizony gyakran maga a probléma kezelhető, de a körítés, melyet generálunk, mely generálódik, sokkal erősebben pusztít. Az önostorozás, az erős, magunk felé forduló kritika, minősítgetés, a bírálat. A hitünk vesztése, a magány, a befelé fordulás,a  bezárkózás. A tudatlanok pocskondiázása („Biztos gyógyszerezik, piál, drogos! Szimulál, hogy sajnáltassa magát, hogy elérjen valamit!”)

Legjobb módszer, hogy csak azok felé forduljunk, akik szeretettel, empátiával, bizalommal meghallgatnak bennünket, fenn tartanak. Törékenyek vagyunk az ökölcsapásokra. Óvatosan, csendesen csússzunk ki azok lihegő megsemmisítésre törekvő atomtámadásai elől, akik önmaguk is valamilyen problémával, önismereti hiánnyal, intimitászavarral küzdenek. Elég nekik a maguk baja, ne vegyük fel még mi is. Mert lehúz ahelyett, hogy tartana, felemelne.

Elárulok egy nagy titkot! A szakemberek (a jó szakemberek) sikerességének a titka, hogy beszéltet, meghallgat, irányított, időnként jól elhelyezett kérdéseket tesz fel, példákat hoz mások életéből vagy alkalmanként a sajátjából. A leghatásosabb „placebo”! Gyógyír. Mert hatással van ránk és beindulnak a belső, öngyógyító, építő folyamataink.

A kisgyermek, ha fél este, elesik, féltékenyen fáj a szíve a kistestvér érkezésével megnyugvásra lel, ha hüppögő fejecskéjét mellkasunkra fektetjük és szüntelen öleljük, simogatjuk, esetleg egy színes jövőképet vetítünk („Akkora nagy a szíve anyának és apának, hogy az új kistesó is belefér és téged még jobban szeret!”).

 

Hajtsuk mi is fejünket, szavainkat megértő fülre, engedjük ki a szelepet és mondjuk-mondjuk. Vagy esetleg írjuk ki magunkból. Azért érdemes értő társsal, szakemberrel megosztani, mert ő kívülről, a realitás talaján és annak kontrolljával képes egy-egy érzékeny pontnál fülön csípni bennünket.

Szép, beszélgetős napokat kívánok ezekben az enyhült nyári napokban!

Bagi Éva

Beküldve:

Bünti és kiemelt kockázat a biztosítónál

Az életed biztosított…biztos lehetsz az életedben

Emma 38 éves, pici gyermekére megtakarítással egybekötött biztosítást könek a férjével. Emma nevére, hosz a biztosított személye csak egy lehet. És a lejárati kedvezményezett a kisgyermek, aki 18 éves korában felnyalábolhatja a szorgalmasan összerakott pénzt és kez vele, amit legjobb belátása szerint szeretne. Szülei azt remélik, addigra már sikerül egy stabil értékrendszerrel rendelkező kisasszonyt faragni a gyermekről. Igenám, de a biztosítási közvetítő, aki mellesleg tisztes végzettségéből 25 év után erre kényszerült telefonál: “Emma, véletlenül kipipáltam, hogy részt vettél az elmúlt 5 éveben addiktológiai kezelésen, újra kell írni a papírokat és egy nyilatkozatot alá kell írnod, hogy ilyen problémád sosem volt.” Emma:”Hm. Ok, gyere.” Következő találkozásukkor Emma elmondta az ügynöknek, akkor itt most tisztázni kellene valamit. “Nem gondolta volna, ugye, hogy én 4 éve bevonultam egy intézetbe, hogy rendezzem az életem.” Ügynök:”Elvonóra ment?” Emma: “Féléves addiktológiai rehabilitációra. Nem elvontak tőlem valamit, hanem visszakaptam mindent.” Ügynök:” Ezesetben gond van. A férjére kell kötni a biztosítást, mert nagyon megugrik a kockázat, ezért nem éri meg az Ön nevén hagyni. Elvenné a gyerek megtakarításától a pénzt.”
Jeges pengeként hasított ez a nyers válasz Emmában. Majdhogynem 5 éve mindent megtesz a józanságáért, az egészségéért,a  családjáért. Testileg, szellemileg, lelkileg és egzisztenciális téren is stabilabb, fittebb, rendezettebb, mint sok “egészséges” ember maga körül. Érzékenyen figyel a gyermekeire. Méghogy ő veszi el tőlük a pénzt. Méghogy ő lenne a nagy rizikó. A megemelkedett kockázat? Nincsenek tisztában a szabály alkotói a betegsége természetével. Mondják inkább azt, ha a szenvedélybetegségéből adódóan következik be a baleset, a balesetből származó rokkantság vagy  ahaláleset, akkor nem fizetnek, egyébként pedig kezeljék a normális kockázati kategóriában.
A sors fintora volt, hogy a férjére sem érte meg kötni a biztosítást, mert ő a kora miatt (idsebb 3-4 évvel) ugyanabba a kockázati kategóriába tartozik egészségesen, mint a józan, szenvedélyes-alkoholbeteg (egyébként kicsattanóan egészséges) felesége.
A szenvedélybetegek, akik már évek óta józanok, dolgoznak magukon. Pontosan ismerik a betegségük természetét. Bármikor visszaeshetnek pár napra, több hétre vagy végleg. Ez hozzá tartozik a szenvedélybeteg mivoltához. De, hogy diszkriminálják őket azért, mert van egy ilyen nehéz előtörténetük és büntessék, mert ebből kitartó változási munkával kilábalt, az méltatlan. És rímel a társadalom szemvedélybetegekhez való hozzáállásához: megbélyegzettek, lenézettek, diszkrimináltak, minősítettek. Pont azok, akik a 12 lépéses programjukkal, a mindennapos önmagukra-figyeléssel megbízhatóbb tagjai erkölcsi, szociális, etkai, egészségtudatos értelemben a társadalomnak, mint sokmindenki más. Mert ők egyszer már mindent elvesztettek. És segítséggel rátaláltak egy olyan útra, amiért hálásak, amiért minden nap köszönetet mondanak. Ők lennének a magasabb kockázati faktorral bíró emberek. Inkább mintaértékű az, ahogyan élnek. Értékeljük hát!

Szeretettel: Bagi Éva

Kérdezzenek bátran:

http://valaszkereso.nlcafe.hu/szakertonk/1350521

Beküldve:

Ökomama leszek, azaz újratanulom magam

Kedves Olvasók!

 

Régen nem jelentkeztem, bár minden nap eszembe jutott, hogy adott szituációban mit is oszthatnék meg Önökkel. Mert beszélgettem valakivel, megosztotta átláthatatlannak vagy megoldhatatlannak tűnő nehézségeit. Pl. egy csalfa férj még fél éve sincs, hogy bejelentette új kapcsolatát már nősülni készül és az éppenhogycsak padlót fogásból feleszmélő feleségébe még kettőt rúgva tépné ki kezéből a kicsi gyermekeket és vinné új arája családi eseményeire, az új kistesók szobájába. És ez az új asszonyka nem rest mocskolódó leveleket küldeni párja gyermekeinek édesanyja számára.

Vagy hallgatom a rádióban az Istentiszteletet a megbocsátásról és arról, hogy bocsánat kérése és a megbocsátás mily karöltve járó oltalmak a lélek békéjéhez.

De az Ökomama képzésen is látok anyukákat, akik fáradtam az éjszakai ébredésektől és a reggeli rohanástól, mégis kivirulva, már-már a kényeztetést szégyellve rogynak arra a heti kétszer 6 órányi énidőre az iskolapadba és osztják meg kérdéseiket, vágyaikat, tanulnak, okosodnak, reményekkel telten vágnak bozótvágóval utat az útvesztők között.

Eltűnésem oka kettős: megszületett harmadik kisgyermekem, ezzel nagycsaládos és sűrűbb szervezésű lett az életem, a családunk logisztikája pedig erősebb. Másfelől lehetőséget kaptam arra, hogy egyike lehessek azon 60 anyukának, akik Ökomamává avanzsálhatnak. A Szent István Egyetem, a Regina Közhasznú Alapítvány, a Kopernikusz Innovációs Egyesület és a Kontakt Alapítvány közös pályázata adott nekünk lehetőséget arra, hogy egy évig betekintést nyerjünk az ökogazdálkodás és ökológiai turizmus rejtelmeibe. Ami engem megfogott, hogy tanulhatok háztartási ismereteket öko-szemléletben, ránézhetek a háztartásom vagy akár a vállalkozásom gazdasági szférájára, megtanulhatom, hogyan legyek költséghatékonyabb. Közelebb kerülhetek a családom egészségtudatos étkeztetéséhez. Tanulok majd pl. sajtgyártást, remélhetőleg tudni fogom, mitől lesz szép, fényes, kövér a füvem, amiben a gyermekeim mezítláb tapicskolnak majd. Stb., stb. Megismertem sok-sok anyukát, akik 1-5 gyermekkel céltudatosan küzdenek azért, hogy tudással, segítséggel felvértezve lehetőséget adjanak egy változáshoz. Hogy a fogyasztástól, a kemikáliáktól messzebb, a közösségekhez, a környezettudatos életmódhoz és az önellátáshoz, a fenntartható ökológiai környezethez közelebb kerülhessenek.

 

Baromi nehéz ez! Megváltoztatni szokásrendeket, évszázados hagyományokat, hiteket, hiedelmeket. Hogy kapcsoljuk le a feleslegesen égő villanyt, legyen az az égő takarékos, légbuborkokkal dúsítsuk a vizet, hogy jóval kevesebb fogyjon, úgy építsük a házat, hogy az áldott jó napenergiát télen fűtéshez, nyáron vízmelegítéshez használhassuk. Hogy szánjunk 2-3 évet ahhoz, hogy vegyszermentesen megtermelhessük magunk és kisebb környezetünk számára a zöldséget, a gyümölcsöt. Hogy a gyógynövényeinket ismerve, azt értően használva tompíthassuk, kiiktathassuk a betegesen túlsúlyban adalékolt extra ízfokozók, illatanyagok, genetikailag módosított „tápanyagok” terrortámadásait. Mert kamikázeként viselkedünk.

Én remélem, hogy a gyermekeim már természetes módon szaladnak a kertbe kakukkfűért, ha szükséges vagy a természettel harmóniában moccannak, lélegeznek, azt értően szeretik és alázattal fogadják gyümölcseit. És mindezzel csupán nagyszüleik, dédszüleik életmódját fogják feléleszteni!

Titkon azt is, hogy elsősorban édesanyák lesznek, ápolják a számomra legszentebb intézmény gömbölyű mivoltát szeretetben, egészségben és ezután lesz idejük, lehetőségük önmagukra, építő szenvedélyeikre.

A változás nehéz. De benne maradni a bennünket romboló, pusztító életmódban még nehezebb teher. És vágyott a pusztító életmódtól való szabadulás, mégis sokaknak nem sikerül csak sokadszorra. Vagy egyáltalán. Ezért paradox ez a helyzet. De van kiút és van az első lépés után egy tanulható, izgalmas és tartalmas lét.

Kívánok Önöknek is valami célt, énidőt, szenvedélyt, ami mozgatja a még néha olyan nagyon nehéznek tűnő mindennapjaikat!

 

Bagi Éva