Akik ismernek, pontosan tudják, hogy a horgolás szerelmese vagyok. Meg a kézműves élelmiszereké, a vitorlázásé, az őszé, a tanulásé, a falmászásé. És sorolhatnám. Ezek mind azok a szabad pillanatok az életemben, ahol kötetlen maradhatok. Szabad, jó életérzéssel. A majdnem legjobbal. Mert, ugye, sorolhatnám a legjobbakat, de ez most nem az organikus toplista köré szerveződő blogozás. Bizony, egy életérzés a szárnyalás, az épülés, az alkotás öröme. És meg is hálálja a tevékenység adta örömérzet magát. Gyógyít, egyben tart, ápol és szépít. Kívül, belül.
A horgolás egy véget nem érő utazás
Nemrég egy filmet láttam egyfajta szerelem-megélésről. Egy olyan lányról, aki határtalanul érezni akarta a pillanatot, a történéseket! Bármiféle keret nélkül. És azon a szűk mezsgyén táncoltatta az érzéseimet, ahol már nekem is keményen kellett kapaszkodnom, hogy el tudjam határozni, belefér-e a világomba az ő ily mértékű szabadsága vagy sem. A függetlensége mástól, a férfitól, akivel ki- és megélte élete 500 napját és aztán kilépett a kapcsolatból. Tovább állt. Maga mögött hagyva egy (egyik cikk szerint) “kiforratlan” fiút. A cikk szinte azt is írja, hogy ez a lány maga a személyiségfejlődés csúcsa! Igen, az 500 nap nyárra gondolok.
Film: 500 nap nyár
Érdemes megnézni. Azért is, mert lépten-nyomon belebotlok a mostani, karrierjük elején élő generáció hitetlenkedésébe, mélyrepülésébe. Oly mértékben szeretnének eltűnni a boldogságok, gyönyörök süllyesztőjében érintetlenül, szabadon maradva, amennyire csak lehetséges. És amikor a lelkük is óhatatlanul bevonódik, majdnem megfulladnak. Szerelmet szeretnének kötöttségek nélkül. Jó munkahelyet, egyetemet, lehetőségeket, felelősség nélkül. Természetesen jogokkal. Igazi nőt 3 gyerekkel, igazi férfit egzisztenciával -vagy legalább is elit szülőkkel, pedigrével, de elvárások nélkül. Kapcsolatot nehézségektől mentesen. Előadást, előadót (azt kevésbé), készen sült jegyzettel, számonkérés nélkül. Homeoffice-t. Munkába nem bejárni, de a bulikon együtt lógni a kollégákkal. Véletlenül sem a társukkal. Mert milyen snassz lenne közös programokra összetapadva, párként járni. Hol a függetlenség?
“Igenis létezik férfi-nő barátság!”. Olyannyira, hogy észre sem vesszük, a társunk épp milyen szinten járat le bennünket, annyira “barátkozik” az ellenkező nemű “haverjával”.
A szerelemről kapott (véletlenül sem alkotott) képük összetörésébe aztán vagy beleroppannak vagy mérlegelés, tapasztalás nélkül suhannak a következő menetbe. A párkapcsolati buktatókba. A döntéshelyzetbe, hogy mást diktál az ösztönük és mást a vágyaik. Merőben mást! Elköteleződni nem mernek. Rettegnek attól, hogy mennyi választási lehetőségük van még. Csapongani meg már fáradtak. Kiégtek. A lányok 40 évesen lesznek édesanyák, a fiúk meg jó esetben 50. De még mindig nagyobb eséllyel “döntöttek”, alaposan megfontolták a nagy lépést!
Vagy túl fiatalon – nagyszüleik ritmusában huszonévesen – élnének a támogatási lehetőségekkel, de még nincsenek “készen”, nem érkeztek meg a felnőtté válásra. A felelősségteljes anya-apa szerepre. A támogató társéra. Mert elmaradt a “beavatás”. A nővé, férfivá érés folyamata. A mai 20 éves lányok olyan komoly biológiai adottságokkal rendelkeznek, hogy Amazon törzsasszonyok lehetnének. De lehetőségük a felelősségteljes döntésre nincs. Nagy részüknek lehetetlenség lenne egzisztenciát teremteni, szüleik jobb esetben megszabadultak a válság okozta krachtól. Tanulni kell, harcolni a jobbnál-jobb itthoni vagy külföldi állásokért.
A biológiai és a szellemi óra másképp ketyeg. Én boldog vagyok, hogy 36 éves koromban megszülettek a gyermekeim. 36-40 éves korom között. De örültem volna, ha korábban érkeznek. Engem is elsodort az élet. Most örömmel nézem azokat a lányokat, barátnőimet, akiknek már 22 (!) éves nagylányuk van. Lehet, hogy nincs doktorátuszuk, de biztos megélik a gyermekük boldogulását. Én is mindent megteszek érte.
Gyakran beszélgetek, találkozok azokkal a fiatal lányokkal, fiúkkal, akik élnének a lehetőséggel, hogy korán összeházasodjanak, gyermekeik szülessenek, arra figyelmet fordítsanak testben, lélekben, szellemben úgy, hogy közben az életük se álljon meg. A karrier is vigye őket. Ha már az a jelentésének rendeltetése (carrier=szállító).
Boldog vagyok, mert ülések során át ki tudjuk dolgozni a tervet, a rákészülést, a párkapcsolati “jegyesoktatást”, és így bátrabban léphetnek egy korlátok közti nyugalmat nyújtó, egészséget adó biztonságos credoba.
2018. november 11-én lesz a Vintage Piac. Remélem, el tudok menni. Számomra itt többek közt találkozik a régmúlt a távoli jövővel. Harmóniában, szépségben, összecsiszolódva.
Szép őszi napokat kívánok szeretettel!
Bagi Éva Eszter
Egészségmentor, addiktológiai konzultáns
+36302208392
