Ha valaki nem látta még a filmet vagy nem olvasta a könyvet, még ne olvassa el a blogot. Nem célom lelőni a történetet, de amiért a billentyűimhez most ezt rendelem, az az aktualitás. Belefutottam egy filmbe valamelyik csatornán. Nem volt időm végignézni egyszerre, két részletben láttam, de nem hagyott nyugodni, míg a végére nem értem. Újra és újra elő fogom majd venni. Akár konzultáción, akár csak úgy. Könyvben is megjelent, még nem olvastam.
Tankönyvi társ-, és szerelemfüggés, alkoholizmus, családon belüli erőszak, meddőség ábrázolódik itt, kérem, szépen – A lány a vonaton (The Girl on the train).
A karácsony nem csak az ajándékozás, a szeretet ünnepe, a megváltó eljövetelének emlékezete. Hanem az elcsendesedéséé is. A komoly önvizsgálaté.
Járok egy képzésre, ahol sérült gyermekekről tanulunk. Hogy őket hogyan lehet megérteni, hogyan lehet a közelükbe férkőzni, fejleszteni, segíteni. Főleg úgy, hogy ők bizony mozgósítják a béketűrést. BTMN-es gyerekek. Trauma érhette őket. De, ha nem is „papírosak”, én most a traumát ért gyerekekről is írok. Hogy ők „neveletlenek”, kezelhetetlenek, szeretetet, figyelmet követelnek. Erőszakosan, megállás nélkül. Sok-sok energiát elvéve a pedagógustól.
És ahogy tanultunk a csoporttársaimmal, addiktológiai konzultánsként hozzászóltam vagy kérdeztek az addikcióról. A betegség természetéről. Mert pedagógus képzésen nem mélyednek el benne, nincs fogalmuk azzal kapcsolatban, mit él át egy gyermek ilyen családokban, ilyen szülőkkel.
Kép: Lány a vonaton (The Girl on the Train – Film 2016)
A lány a vonaton Paula Hawkins fantáziája nyomán ebből nyújt egy töményebb merítést. Nem csak fantázia működik a filmben. A realitás is ott van. Hogy az írónőnek honnan vannak ilyen elemi információi ezekről a függőségekről, azt homály fedi, azonban tény, hogy tankönyvi. Tanítani lehetne szociális munkás, segítő, pszichológia, pedagógus képzéseken a történettel. Olyan szépen felépített.
Adott egy tönkrement házasságán magát csak szesszel túltenni akaró nő. Egy szexfüggő férj, egy társfüggő új feleség, aki annak ellenére is ragaszkodna férjéhez, hogy kiderült, már őt is megcsalja. Lám, lám, az új feleség is átfedéssel került a képbe, ő is szeretőként avanzsált. És adott egy kívülről idillinek tűnő szomszéd pár, ahol a feleség fiatalkori traumát élt át, amit nem tudott feldolgozni, nem csak a férjével, de a pszichiáterrel, a szomszéddal és valószínűleg az élő fával is kikezd, csak, hogy szeretetéhségét enyhítse és intimitászavarát kontrollálatlanul hagyja. És a férfiak szegények mindkét házban megkapták az agresszív, kőbunkó, vadállat szerepet, akik effektíve hágnak folyamatosan és ütnek, ordítanak, ha a helyzet úgy tetszik nekik. Jelzem, a verbális agresszió is agresszió! Családon belüli erőszak. Az írónő bestsellerét érdemes lenne az ő oldaláról is górcső alá venni, miért ábrázolja az összes férfi szereplőjét szexorientált baromnak. Még a pszichiátert, szegényt sem kíméli.
És jé! Egyetlen ember kezdi felfogni szépen lassan a kirakatot. Mert az nagyon idilli kívülről, a vonat ablakából, ahonnan ő látja minden nap. Ezt az idilli képet még ő is benyelte, mert hinni szeretett volna. Fájdalmában fabrikált a volt szomszédaiból egy csodapárt. Abból a pillanatképből, amit minden nap szemlélt az elsuhanó vonatablakból. Módosult tudatállapotban van, krízisben. És nem csak a napi vodkától. Attól is, hogy nem tud kikecmeregni a traumából: nem lehet gyermeke és a férje lelépett az ingatlanügynökkel, akitől már meg is született a baba és az ő általa tervezett házban élnek boldogan. Az írónő nem kímélte. Megjegyzem, a történet zseniális!
Azonban Rachel, a főszereplő lát valamit a vonat ablakból – mert minden nap elsuhan a régi házuk előtt kétszer. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.
És itt meg is állok a történetmesélésben, még talán nem lőttem szét minden kulcsfontosságú elemet. Rachelnek nem hisz senki az égegyadta világon. A volt férje, a rendőr, a szomszéd, senki. Mert piál. Szétissza magát fájdalmában. Egy roncs. Pedig az egy kisváros, ahol élt. Találkozik volt barátokkal is a vonaton. Lisa Kudrow, de jó viszontlátni! Nagy kedvencem. Még ő is elmondja a vonaton, hogy folyamatosan látták és sajnálták azt, mennyire görény volt vele a férje. Ordibált, hazudozott, megcsalta, lejáratta, meghazudtolta és kínozta. És mit tettek? Semmit. Nézték és sajnálták.
Egy másik történet bontakozott ki egy kliensem életében. Egy családról. Ahol nagyon szigorúan bánnak a gyerekekkel. Évek óta. Agresszíven beszélnek velük, fegyelmezik, órákig a napon állították büntetésből nyáron anagylányt. Nem hagyták őket vegyülni a többi gyerekkel táborban. Kizárták őket a mínuszkban, hogy jól viselkedjenek. Verték is őket. Az egyikőjüket biztosan. Sokan tudnak róluk évek óta. És mindenki hallgatott.
Ezek a gyerekek már védelemben vannak. A filmbeli Rachel szerencséje egy vadidegen ember volt (lehetett volna, ha hagyja), például, a vonatról, aki segíteni akart neki. Aki látta, hogy baj van és segíteni szeretett volna. Legalább felállni. Nem tudott, de megtett egy lépést efelé.
Karácsonyra azt kérem, gondolkodjanak el azon, a környezetükben kinek van szüksége egy ölelő karra, egy segítő kézre, egy értő fülre. Lépjenek oda és jelezzék, hogy számíthat Önökre a bajban levő. Akár gyermek, akár „kirakat” feleség, akár bántalmazott. Ha nem tudják, hogyan segíthetnek, keressenek egy szakembert, aki a bántalmazottakon tud segíteni. Vagy egy alapítványt, egy szervezetet. A karácsony-szindróma kemény dolog. Talán életben marad az, aki nem élné túl ezt az idei karácsonyt, csak akkor, ha Önök közbelépnek. Ne engedjék!
Békés, boldog és elgondolkodtató ünnepeket kívánok azoknak is, akik erre nem is számítanak.
Hadd éljenek. Lélekben is a bántalmazottak!
dr. Bagi Éva Eszter
+36302208392
Egészségmentor, addiktológiai konzultáns
