Majáról írtam a legutóbb. Csodás napjai voltak. A rehabilitáció után visszavárták a munkahelyére. Nagyon félt az első nap. Rettegett a rosszindulatúnak gondolt pletykáktól, a fürkésző tekintetektől. Reggel időben érkezett. És legnagyobb meglepetésére, bárkibe botlott, nagy örömmel, érdeklődéssel, a nők és a férfiak is egyöntetű elismerő öleléssel, érintéssel, pillantással fogadták. Volt is miért. Nem sütötte le a szemét, nem mart bele senkibe, nem volt nyúzott, sugárzott. És nyugodt, békés volt. Így teltek a napjai. Ugyanazt kapta vissza a kollégáitól, ahogyan ő is érzett akkortájt.
Kiegyensúlyozott, békés, friss, és kipihent, kihívásokra kész, magabiztos és vonzó nő volt.
A párjával is boldog volt, akivel a visszavonulása előtt közvetlenül ismerkedett meg és mélyült el a kapcsolatuk az elmúlt másfél évben. Szép nyár eleji hétvégi reggelre ébredtek. Eltervezték, hogy grillezni fognak. Elmentek bevásárolni, fürödtek a balzsamosan jó levegőben, izgatta őket a megszokott faszén, grill, pácolt hús és olívaillat. Maja is kért sört. Alkoholmentes sört, amikor vásároltak. És pontosan tudta, hogy ez nem a legjobb ötlet. Egy ideje már olyan boldog volt, olyan magabiztos, olyan erős. A gyűlésekre sem járt már, rendre féktelen bulikról álmodott. Hívta, vonzotta a kísértés. Ez nem sóvárgás volt. Csupán jelek. Olyan figyelmeztető képek, viselkedési formák, gondolatok, álmok, amelyek mellett egy felépülőben lévő embernek nem szabad elmennie. Visszaesési jelnek hívják. Lehetnek sablonszerűek (álmok italozással, szerhasználattal, csábító gondolatok eperrel és pezsgővel, a “csak egy ital nem árthat” tévképzete). Másoknál gondolatok olyan tevékenységekkel, melyek biztos szerhasználatra visznek: pl. rock koncert látogatása vagy a szépen eltett basszusgitár pengetőjével való játszadozás. Mit lehet ilyen esetekben tenni? Hát, a szokásos lépéseket: olvasni az irodalmat, elmenni a gyűlésekre, akár minden nap, hívhatjuk a szponzorunk (akár éjjel is) vagy a segítőnket, egy társunkat. Végigolvashatjuk a mélypontról írt önéletrajzi részt. Felidézhetjük nemrég elhunyt társunk emlékét. Iktassuk ki a környezetünkből a visszaeséshez segítő tényezőket: alkohol tartalmú italok, a gitár, az alkoholmentes sör, maga a program (pl. grillezés ilyen érzékeny állapotban…) stb. És beszéljünk róla olyan emberrel, aki érti, miről is van szó. mert a jelek semmibe vétele biztos, hogy visszaeséshez, újabb szerfogyasztáshoz vezet. Jobb esetben gyorsan abbamarad, de az esetek legnagyobb részében ámokfutás és gyakran az utolsó menthetetlen gépszíj is lehet, ami elkapta az óvatlant.
Maja csak a sörét és egy gömbszörpöt nyakalt be. Unicumot. Észrevette a párja, és időben leállította. Jött a borzalmasan fájdalmas másnap, a lelkiismeret-furdalás, a rettenet, a félelem, hogy kezdődik minden elölről. Jó kis figyelmeztetés, remek tanulság volt. Hétfőn már valamelyest több alázattal örült a földi jóknak és munka után tipegett a gyűlésre a Bakátsra. Ott aztán elmondott mindent a társainak. Hogy milyen kevésen múlik és milyen hamar ugyanoda került. Pontosan oda, ahol a terápia előtt tartott. Egy alkoholmentes sör közvetítésével. Most szerencséje volt. És újból leginkább csak 24 órákban gondolkozik. Mert annak, aki szenvedélybeteg, csak a mai nap létezik. Amit józanul, tisztán meg kell élni.
Szép 24 órákat és tavaszi napokat kívánok: Bagi Éva
