Kedves Olvasó!
Egy ismerősömmel beszélgettünk arról, a lánya, aki hamarosan, 2 hónap múlva lesz 18 éves, tűkön ülve, bepakolt bőrönddel várja a születésnapját, hogy az általa választott nagy Ő-höz költözzön. Az édesanya kettős érzelmekkel, de inkább keserű csalódottsággal ecsetelte az “ifjút”. 34 éves,
“Villamosvezető, még Pesten sem tud tájékozódni. Egyébként programozó, webfejlesztő, egész nap a gép előtt ül, gyakorlati érzéke nem sok van.”
És megütötte a fülemet a megjegyzés.
Villamosvezető, sínre tette magát és onnan nem jön le. Sokan vagyunk így. Űzünk egy pályát és nem tudunk kiszállni róla. Még akkor sem könnyű, ha ez az uticél nem egyezik a vágyott életpályánkkal.
A nagylány elvált szülők gyermeke. A húga is az új “családtagnál” keres menedéket, ő is programozást gyakorol…
Az édesapa kicsi koruktól fogva nem vett részt minimális szinten sem az otthoni életben. Szeretője volt, ahhoz menekült az otthoni gondok elől. Mikor a gyerekek felnőttek, az édesanya úgy döntött, váljanak el. Azóta is tart a még tévedésből sem barátságosnak nevezhető vagyonelosztás, a per.
Beszélgetések, felelős döntés, problémamegoldás helyett apa lelépett, anya pedig beletörődött. A család széthullott, a gyerekek talajt vesztettek lettek.
A nagylány apapótlékot keresett magának. Mert olyan személyre vágyott, aki figyel rá, meghallgatja, aki (képzelt) biztonságot nyújt neki.
Azóta sajnos beköszöntött a gyermek életébe a netfüggés, az érettségivel nem törődik, kizárólag egy szakmát tud elképzelni magának: a webfejlesztést. (Pedig jó a nyelvtudása, humán tárgyakból kitűnő).
Foglalkoztatott a mondat, mert nagyon szimbolikus! Hogyan kerülhetünk kötött, merev pályára?
Például a szüleink mintája, nyomása, hagyománykövetése révén (lsd. orvosdinasztiák), vagy egzisztenciális jólét folytán (ami gyakran nem ösztönöz kreativitásra, teljesítményre, teremtésre). De kényszer is vezethet bennünket vágányra (nincs támogató családi, baráti, mentori környezet a tehetségünk, az erősségeink kibontakoztatására, pályaorientációra).
Hogyan kerülhetünk a saját utunkra?
ÁLLÍTSÁTOK MEG A VILÁGOT, KI AKAROK SZÁLLNI!
Önismeretünk fejlesztésével, fejlődési potenciáljaink, védőfaktoraink megkeresésével, állapotának tudatosításával és a szükséges területeken fejlesztéssel.
Mindez megvalósítható, csupán tanulás, gyakorlás és rutinizálás kérdése (kérem, keressenek egy szakértő támogatót, segítőt a munka során).
És összegzésként, tapasztalásként szeretném megjegyezni:
felelősen, érett férfiként, nőként lépjünk házasságra vagy fejlesszük ezt a csodás intézményt, gazdagítsuk a lehetőségeinket, az eszköztárunkat, hogy ne potyogjanak kallódó gyermekek a felelőtlen döntések mentén.
Fel lehet ma már készülni egy első, egy második házasságra is. De a nyugdíjas kor kihívásaira is van program.
Megnyugtatóbb úgy szembesülni a hideg téllel, hogy nézzük az időjárás jelentést, előszedjük a padlásról a téli ruhát és szedjük az éltető, immunerősítő vitaminokat és teljesértékűen táplálkozunk! (Mindezt természetesen szimbolikusan is értem.) Mert akkor ütőképesek leszünk és a gyermekeink is mosolygós, koruknak megfelelően érett gyermekek lesznek.
Prevencióval könnyebb a boldogság! Legyünk okosak önmagunk és gyermekeink érdekében. Bizonyára tapasztalták, hogy vallásos családoknál gyakori a 3-5 gyermek. És ritka a válás. De ők nem esküvőjük napján kezdenek a családdal, az élet értékeivel, a szeretettel, a megértéssel, a pénzügyekkel, az intimitás kérdéskörével, stb. foglalkozni. A közösség révén egymás családjait, barátait is ismerik. Mert tisztában vannak azzal, hogy nem ketten lépnek a szent szövetségre, hanem családjaik, barátaik is meghatározó lesz életükre. A gyermeknevelés kérdéseivel is foglalkoznak. Ha máshol nem, jegyesoktatáson, családi körön, bibliakörön, baba-mama-körön, apakörön.
Higgyünk a közösség erejében, magunkban és a változás lehetőségében.
Szép heteket kívánok szeretettel: Bagi Éva
