Hallgattam ma torna közben egy interjút. Kiss Tibor, a Quimby énekese mesélt az érzéseiről, a motivációiról, inspirációjáról, arról, hogy tulajdonképpen ő mindig ugyanarról a “témáról” zenél, csak más betekinéssel (ECHO TV, Arckép).
Beszélt arról, hogy milyen volt az élete szétesetten, csajozósan, felépülés után. Arról, hogy a zene, a festészet, a szövegírás, a kapcsolatok, a felsőbb erő neki ugyanarról szól. Mesélt a pedagógus szüleiről, akiknél természetes volt a támogatás, az elfogadás, hogy apukája vitte őket koncertre és milyen elfogultan értékelte őt. És Kiss Tibis volt az egész.
Hallgattam utána Nirel Marofsky TEDx előadását a CNM-ről, jelesül a consensual non-monogamy (egyetértésben nem monogám párok – poliamoria – többszerelműség) kapcsolati életfelfogásáról. Ez azért volt számomra odabilincselő, mert ő egy ilyen házasságban nőtt fel gyermekként a testvérével. Édesapja és édesanyja olyan típusú nyitott házasságban éltek őszintén, kendőzetlenül, ahol mindennapos döntési és kommunikációs lehetőség volt arra vonatkozólag, kivel éli meg a lelki, testi, szerelmi, társas életét. Amellett, hogy ők a principális páralkotók. Nirel M. a Columbia Egyetemen szociálpszichológusként végzett, ha jól tudom.
A poliamoria széles körben használt szimbóluma: a végtelen szív
Forrás: Wikipédia
És közben belebotlottam Rosie Wilby jóhumorú előadásába, amiben szintén az egynemű kapcsolati kérdéskörök, a monogámia léte, a poliamoria jelensége kerültek a placcra.
Nirel M. egy kemény, kínos röhögésbe vezető ténnyel indított, melyben felvillantotta, hogy Kanadában a házasságok 40 %-a válással végződik és szeretnénk-e egy olyan repülőre felszállni, melynél felhívják a figyelmünket arra, hogy 40% eséllyel le fogunk zuhanni. És kinyilatkoztatja, hogy ő maga még nem döntött a kérdésben (az előadás 2015-ös), abban, hogy monogám házasságban szeretne-e élni vagy CNM-ben. Ehhez gondolom, partenr(ek) is kellenek.
Amikor hozzám jönnek konzultációra, sok-sok értékbe, számtalan élethelyzetbe, affinitásba merülök bele. Van, ami az enyémmel teljes mértékben megfér, van, amire én is újdonságként vagyok nyitott. Rugalmas az elfogadásom ebben a szituációmban, az empátiám is szerencsére képlékeny. Arra azonban nagyon vigyáznom kell, hogy a saját tartalmamat nem kínáljam fel másnak. Mert egy poliamória széles körben elfogadott már Magyarországon is. Mindezen azt értem, hogy ezen értékrend tagjai őszintén, konszenzussal élik általuk nagyviláginak tartott életstílusukat. Néhányan lenézik és korlátoltnak gondolják a konzervatív vagy keresztyén értékrendszerrel bírókat.
Az is köztudott, hogy a hosszú házasságok nagy része manapság burkolt viszonyokon engedi ki a felesleges feszültséget. Vagy a fenti előadók kifejezésével élve, oldják meg társasági, lelki, szellemi vagy szexuális szükségleteiket.
Kép: Poliamória
Forrás: CNN
Van, hogy valaki egy klasszikus értékrenddel érkezik fiatal felnőttként a nagybetűs életbe. És majd széthasad a lelke, mert a párja, kapcsolatait tekintetbe véve ilyen poliamóriában éli az életét mindamellett, hogy ő az első számú társ, a szerelem. Más emberekkel is eljár társaságba, másokkal is létesít erotikus kapcsolatot egy éjszakára, és másokkal éli a munkahelyi életét: csapatot épít, önismereti körökbe jár, az ébren töltött 16 órából 12-őt a hét öt napjából “idegenekkel” él meg. Minden vonatkozásban. És ez a párjának néha túl sok. Ennek az elfogadása. Összetöpörödik, bizonytalan lesz, azt sem tudja, miben van benne.
A másik oldalon ő ugyanúgy beszél, találkozik, együtt küzd emberekkel. Férfiakkal és nőkkel. Kötelező céges partikon együtt kapcsolódik ki és időnként ápolja, tartja a kapcsolatot a korábbi udvarlóival.
És családot szeretnének sokan. De mi a család? Hol vannak a határok, kell-e határokat húzni, van-e értelme egyáltalán? Éljenek-e az emberek hazugságban, viszonyokban, “legalizált” külön életet? Vagy éljék meg minél teljesebben önmagukat? Végre nyíltan, nem megbélyegzetten, akár a művészetben, akár a kapcsolataikban, aminek már mindenféle, jól körülírható nevet adunk tudományosan?
Ha körbenézek, van még jól menő házasság körülöttem! Tesznek érte, értik az apró nüanszokat, bensőségesek és történetük van. Közös. Mint ahogyan gyermekeik is. Abban is szólhat róluk, magukról az életük is. De a közösség érdekei időnként felülírják az egyesekét. Így lesz egység.
Én csak azt nem tudom elfogadni sem szívvel, sem ésszel, hogy ha egy nőnek gyermeke születik, azt miért nem neveli őszinte odafordulással, szeretettel, feltétel nélkül és adott esetben hogy képes elhagyni?
Mert ez is lassan a 40%-ra rúg, kedves liberális anyák….
Szeretettel: dr. Bagi Éva Eszter
