Felhívott egy értelmiségi, két gyermekes, a negyvenes évei elején járó hölgy, hogy esetleg beszélhetnénk, találkozhatnánk-e. Előtte írt üzenetet, mert olvasta a blogjaimat. Napok teltek el, míg eljutott az írásig, majd megadtam a számom és kis idő múlva felhívott. Most gondolkodik, mert, mint kiderült, úgy nőttek fel a testvérével, hogy ha valaki szakemberhez fordul, az szégyen, nincs a családban senki, akivel megbeszélheti, az már szinte katasztrófa.
Én perverz módon járok évtizedek óta ilyen-olyan csoportba, segítői beszélgetésre, legyen az pszichodráma, realitás-kontroll, NLP, terápia, önismereti csoport, sajátélményes, kommunikációs. Egy szakember ismerősöm egy hosszabb nyári szünet után említette – neki is három gyermeke van –, már várja, hogy mehessen a „díványosához”. Heti kétszer! Ez nekem már a luxus kategória lenne. Van, akinek kötelező. A szakembereknek. Szupervíziónak hívják. Jobb esetben fizeti a munkahely, jobb esetben egyéni és csapatos is létezik. Nagyon borsos. Nem véletlenül.
De mi a helyzet a „földi halandókkal”? Azokkal az emberekkel, akikből egy van és a saját bőrükben battyogják végig az életet. Másokkal, akik szintén a saját bőrükből és időnként értelmezhetetlen reakcióikból, érzéseikből kukucskálnak kifelé – vagy fordulnak már csak befelé.
Nos, az életben történnek események. Melyek az eddigi tapasztalásaink, tanulásaink alapján bizonyos érzéseket, majd viselkedéseket, cselekedeteket váltanak ki belőlünk. Rossz hírem van. Esemény mindig akad! A kutatásaim során említette a főnököm, ha „nincs eredmény”, az is eredmény. Tehát, ha nincs esemény, az is esemény. Van akit ez megnyugtat. Kiszállhat egy kicsit a világ forgásából. Van, akit ez megijeszt, mások depresszióba esnek, a munkamániások komoly elvonási tüneteket hordoznak egy „kellemes, hosszabb” családi vakáció közben. Miért reagálunk valamire annyiféleképpen, ahányan vagyunk? Mert a batyunk mással van tele. És sokszor egy lehetőség fekete dobozként növekszik előttünk. Amibe nem merünk egyedül belépni és már kórosan szorongunk. Van, akinek a lehetőség egyszerűen „nem jön”.
Kép: Ott most jobb? Gyere, együtt visszamászunk, és megsimogatjuk azt a vadállatot!
Azt nagyon fontos megértenünk, hogy egyfelől az életeseményre adott reakciónk oka nem mi vagyunk. Számos lehet. Annak sem, ha nem vagyunk teljeskörűen felvértezve arra, mit is tegyünk. Sem a belső világunk, sem a külső. Igen, valóban léteznek emberek, akiknek megadatott, hogy úgy cseperedjenek fel, olyan világot építsenek maguk köré, melyben a fejlődési potenciálok szépen egymásra épülhettek, ezáltal védőfaktorokkal rendelkeznek. Szinte bármikor, szinte bármire. Ezek lehetnek belső sáncok, eszközök, de lehetnek a környezetből jövő támogatások is. Van, amit könnyebben, van, amit nehezebben pótolunk. Van, amit soha. Például egy nem létező édesanyát, édesapát. Vagy egy biztonságos, fejlődésre lehetőséget nyújtó gyermekkort. Vagy nem törölhetünk ki egy abúzuseseményt.
Kép: Bántalmazott gyermekkor
Dolgozhatunk ezekkel az előtörténetekkel. A krízis csak egy tünet, a kiváltó esemény nem feltétlenül az ok.
Mostanában olyan hölgyek vagy párok találnak meg, akik a gyermekáldástól vagy a házasságtól rettegnek. Vagy egy új munkahelyváltástól. Esetleg attól, hogy végre szabadok lehetnek, vállalkozást indíthatnak. (Ezt mondjuk értem, de már sok-sok tapasztalattal tudok segíteni az indulásban! Hajrá anyukák! Hajrá apukák!)
A krízis jelentése (görög szó) válság, vagy fordulat. Éljünk az utóbbival! A pörgés, az irányváltoztatás még a gyermekeknél is fontos fejlődési élmény! A vesztibuláris, egyensúlyérzékelő rendszer tornája, ha úgy tetszik. A normál krízis pedig az életeseménnyel együtt járó krízis.
Minden egyszerre ment tönkre az otthonunkban és épp a hitelt próbáljuk törleszteni? Vagy kirepült a felnőttnek még egyáltalán nem mondható gyermekünk (hisz nem is eszik önállóan, mosni meg pláne nem képes, csekkekről meg még nem is hallott, Jesszus!!!). Vagy éppen berepült a gyerek? Ezt a poént egy pedagógiai képzésen levő fiú hallgatóm sütötte el, nagy derültséget okozva. De van, hogy ettől is széthull a magabiztos miliő. Párkapcsolatunk lesz? Még nem volt soha? Vagy ez a negyvenedik? Nem tudom bekötni a cipőmet, mert úgy elhíztam az elmúlt 10 évben, hogy csuda?! Pedig minden évben csak 2 kiló ugrott fel, amióta termékmenedzser vagyok. Bakker! Hogy nézek ki? Hol van a nő, aki voltam? Hol a tüzes bika, aki akkor megfogta a szerencse csillagát? Autóm lett, öltönyeim, munkatársaim, csillogó, tisztes és értéket képviselő vállalati környezetben dolgozhatok. És alig tudok felkelni, elaludni, az edzéstől lever a víz, egyébként is állandóan izzadok.
Kép: A társfüggőség magától nem ereszt! Ez egy betegség, de van kiút!
Lehet, hogy néhány hónapot rá kell szánni arra, hogy kifésüljük a kontrollt vesztett állapotunkat, kicsit több, hogy a függőségeinket. Viselkedési, vagy társfüggő vagyok? Vagy alkoholisták voltak a szüleim és nem is tudok arról, hogy honnan jönnek ezek a számomra is meglepő és kínos, sokszor felzaklató viselkedési mintáim?
Kép: A társfüggőség mérgező és a mélyben gyökeredzik.
Kibogozzuk, hívjon bizalommal.
Szeretettel kívánok áldott elcsendesedést elhunyt szeretteinkre gondolva, meghitt családi együttléteket ezekre a napokra.
dr. Bagi Éva Eszter
+36302208392
Rendelés előre egyeztetett időpontban.
Budapest Napszikra Életvezetési és Terápiás Stúdió
(FB-oldal)
Dunakeszi Egészség Spektrum
Oldal ajánlása emailben
X
