Úgy, de annyira elmondanám…de nem tudom!
Tóniék hevesen vitatkoztak. Immáron sokadszor. Mert ismerték a mondatokat és azt is pontosan tudták, a másik mit fog válaszolni. Adél sírt, nyakalta a szeszt. Tóni szívta a cigit és izzadt, remegett az idegességtől.
Tóni: “Miért mondod, hogy nem szeretlek???!!! Dolgozok keményen keresem a pénzt és amikor hazaérek, ezt találom. A gyerekek a kupi közepén, te piáltál már megint és nincs kaja. Csak a vagdalkozás! Ezért én nem járok haza. Bent legalább béke van.”
Adél: “Persze! Meg a kolleginák! És semmi dolgod, csak ülsz a s..geden és telefonálgatsz, csetelsz a neten! Látom! Egész nap macákkal és a haverjaiddal nyomod a falat! Mikor van időd dolgozni? Ezért kell 7-kor, 8-kor hazajárni? Nem győzöm a gyerekekkel egyedül. Nincs hely a bölcsiben, nincs pénz a családi napközire. A nap végére kivagyok. És ez megy minden nap. Nem azt mondom, hogy nem szeretsz, hanem, hogy nem törődsz velem. Az mást jelent.”
Tóni: “Azért tudod, hogy fent vagyok a fészen, mert te is azon lógsz. Nincs óra, hogy ne csatolnál valami idióta linket. Függő vagy! Mindentől: a piától, a nettől, tőlem, a gyerekektől. Hagyjál békén! Elegem van! menj dilidokihoz! Különben is, hogy nézel ki?! Állítólag az otthon levő anyukák szépek, mert nincs határidő, nincs főnök, nincs semmi. Csak egy kis itthoni ez-az. Ettől vagy annyira oda? Szeretlek. De ezt nem bírom. Kivagyok Tőled!!!”
És Tóni elrohant otthonról, Adél pedig újratöltött. Egyikük sem szereti ezt az állapotot, nem tudnak kitörni belőle.
Csak ordítoznak. Az érzékeny, mindenre csáppal rendelkező picik feje felett. Egyszerűen nem tudják kifejezni magukat. Mert nem is tudják a “Mit?” és a “Hogyan?” kérdéseikre a választ. Mert kérdéseik sincsenek. Ha lennének, nem írják le, nem beszélik meg. Hogy “Mit szeretnének?” és azt “Hogyan?” érhetnék el? Milyen lehetőségeik vannak. Milyen utak állnak a rendelkezésükre. Csupán beszélgetniük kellene. Hogy rájöjjenek, a körülöttük levő ingerek befolyásolják a gondolkodásukat, az érzéseiket és végül a cselekedeteiket. És ezt könnyűszerrel kézben tarthatják.
Például egy kis programozással. Technikák megtanulásával. A nyelv,a kommunikáció, a szavakkal kifejezett és a szavak feletti eszközökkel (látvány, hallható paraméterek, tapintás, gesztusok, mimika…) milyen hatalmat, erőt, belső kontrollt szerezhetnek önnön és gyermekeik, családjuk sorsának irányításában. Pofonegyszerűen, könnyen megtanulható technikák ezek, foglalkozunk velük csoportokon, egyéni konzultáción.
Nem tudják a saját érzéseiket, mert nincs hozzá “listájuk”. Hát, mi azt is írunk. Pozitív és negatív érzéslistát. Hogy pontosan behatárolhassuk és kalibrálhassuk aktuális érzéseinket, érzelmeinket. És ezt mindezek után közölhessük környezetünkkel. Mert ez a lépés, kérem szépen csorbul, kimarad. Pedig a nagy titkok egyike. Ez lehet a “Mit” mondok rész. És az is fontos, “Hogyan” teszem mindezt.
Beszéljünk róla, beszéljenek róla. Mert életet ment. Egy mesteremnek tartott nagy tudású, galamblelkű ember mondogatja: “Egy nem feldolgozott szenvedélybetegségbe belehal valaki a rákövetkező nemzedékben. Valamelyik gyermekünk.”
Pedig csak beszélni kell. Mi megtanítjuk, hogyan.
Várom kérdéseiket, tapasztalataikat.
Szeretettel kívánok egy kis napsütést végre a zimankók után!
dr. Bagi Éva Eszter (Ph.D. idegélettan)
30-220-8392
élettanász, addiktológiai konzultáns, testsúlykontroll szakértő
Igen, köszönöm, ez így érthető volt 🙂
Kedves Éva!
Most láttam a kommentjét és a kérdést. Köszönöm!
Alapvetően hallhatott már olyanról, esetleg tapasztalta, hogy generációkon keresztül követ egy család mintákat (elvált a gyerekei születése után nem sokkal, két családot tartott fent, alkoholbeteg volt, “társfüggő volt ő is, mint az anyja”, stb.) Ha ezeket a problémákat nem veszi valaki kézbe, mintázatot követve a gyermekei is tovább vihetik, esetleg súlyosabb állapotban. Mert már nekik sem akadt kapaszkodójuk, nem volt meg az ősbizalom, a szeretet, az intimitás azon formája, mellyel a gyermekkor nyugodt, fejlődésre alkalmas és stabil gyökerű lett volna.
Ha pl.: valaki “úgy iszik, mint az apja” és az édesanyja a társfüggése révén a gyermekkort nem tudta biztonságossá tenni, ennek tragikus következményei lehetnek. Az alkoholizmus egy halálos betegség. Mely tünetmentesen tartható, szárazon lehet élni vele, vagy fel lehet épülni belőle és józan életet élni. Ha ez nem történik meg, fiatalon meghalhat az illető. Ma már nem is az alkohol, leginkább a drogok használata “van divatban” sajnos. A drogok pedig gyorsabban teszik a dolgukat, ha lehet így fogalmazni. Míg egy alkoholbeteg akár 10-15 évig is különösebb testi gond nélkül “elvegetál”, addig a kapudrogoktól a keményebbekig rövidebb az út.
Remélem, így valamelyest tisztábban írtam le a gondolataimat.
Üdvözlettel: Bagi Éva
Szuper cikk, és százakat érint! De mit jelent az, hogy egy nem feldolgozott szenvedélybetegség, és hogyan hal bele a következő generáció?