Tudhatta volna, de nem érdekelte: a visszaesési jelek érzékelése, felismerése

Barbeque

Majáról írtam a legutóbb. Csodás napjai voltak. A rehabilitáció után visszavárták a munkahelyére. Nagyon félt az első nap. Rettegett a rosszindulatúnak gondolt pletykáktól, a fürkésző tekintetektől. Reggel időben érkezett. És legnagyobb meglepetésére, bárkibe botlott, nagy örömmel, érdeklődéssel, a nők és a férfiak is  egyöntetű elismerő öleléssel, érintéssel, pillantással fogadták. Volt is miért. Nem sütötte le a szemét, nem mart bele senkibe, nem volt nyúzott, sugárzott. És nyugodt, békés volt. Így teltek a napjai. Ugyanazt kapta vissza a kollégáitól, ahogyan ő is érzett akkortájt.

Kiegyensúlyozott, békés, friss, és kipihent, kihívásokra kész, magabiztos és vonzó nő volt.

A párjával is boldog volt, akivel a visszavonulása előtt közvetlenül ismerkedett meg és mélyült el a kapcsolatuk az elmúlt másfél évben. Szép nyár eleji hétvégi reggelre ébredtek. Eltervezték, hogy grillezni fognak. Elmentek bevásárolni, fürödtek a balzsamosan jó levegőben, izgatta őket a megszokott faszén, grill, pácolt hús és olívaillat. Maja is kért sört. Alkoholmentes sört, amikor vásároltak. És pontosan tudta, hogy ez nem a legjobb ötlet. Egy ideje már olyan boldog volt, olyan magabiztos, olyan erős. A gyűlésekre sem járt már, rendre féktelen bulikról álmodott. Hívta, vonzotta a kísértés. Ez nem sóvárgás volt. Csupán jelek. Olyan figyelmeztető képek, viselkedési formák, gondolatok, álmok, amelyek mellett egy felépülőben lévő embernek nem szabad elmennie. Visszaesési jelnek hívják.  Lehetnek sablonszerűek (álmok italozással, szerhasználattal, csábító gondolatok eperrel és pezsgővel, a “csak egy ital nem árthat” tévképzete). Másoknál gondolatok olyan tevékenységekkel, melyek biztos szerhasználatra visznek: pl. rock koncert látogatása vagy a szépen eltett basszusgitár pengetőjével való játszadozás. Mit lehet ilyen esetekben tenni? Hát, a szokásos lépéseket: olvasni az irodalmat, elmenni a gyűlésekre, akár minden nap, hívhatjuk a szponzorunk (akár éjjel is) vagy a segítőnket, egy társunkat. Végigolvashatjuk a mélypontról írt önéletrajzi részt. Felidézhetjük nemrég elhunyt társunk emlékét. Iktassuk ki a környezetünkből a visszaeséshez segítő tényezőket: alkohol tartalmú italok, a gitár, az alkoholmentes sör, maga a program (pl. grillezés ilyen érzékeny állapotban…) stb. És beszéljünk róla olyan emberrel, aki érti, miről is van szó. mert a jelek semmibe vétele biztos, hogy visszaeséshez, újabb szerfogyasztáshoz vezet. Jobb esetben gyorsan abbamarad, de az esetek legnagyobb részében ámokfutás és gyakran az utolsó menthetetlen gépszíj is lehet, ami elkapta az óvatlant.

Maja csak a sörét és egy gömbszörpöt nyakalt be. Unicumot. Észrevette a párja, és időben leállította. Jött a borzalmasan fájdalmas másnap, a lelkiismeret-furdalás, a rettenet, a félelem, hogy kezdődik minden elölről. Jó kis figyelmeztetés, remek tanulság volt. Hétfőn már valamelyest több alázattal örült a földi jóknak és munka után tipegett a gyűlésre a Bakátsra. Ott aztán elmondott mindent a társainak. Hogy milyen kevésen múlik és milyen hamar ugyanoda került. Pontosan oda, ahol a terápia előtt tartott. Egy alkoholmentes sör közvetítésével. Most szerencséje volt. És újból leginkább csak 24 órákban gondolkozik. Mert annak, aki szenvedélybeteg, csak a mai nap létezik. Amit józanul, tisztán meg kell élni.

Szép 24 órákat és tavaszi napokat kívánok: Bagi Éva

Alkoholista üzletasszonyok: kátyúk az úton

Alkoholista üzletasszonyok
Alkoholista üzletasszonyok

Nyakunkat törjük, mert nem figyeltünk vagy csak botlunk egyet…?

 

Maja 3 éve józan volt már. A szó nemes értelmében. Józan a  gondolkodása, a kinézete, harmonikus a lelke és a vadmacska
helyett egy csinos, kellemes aurát árasztó, érett, kiegyensúlyozott nő. Mindig mosolygós. Visszament ugyanoda dolgozni, ahonnan 4 éve majdnem kirúgták. Mert kiitta magát. Berúgott céges rendezvényeken, légyottokba bonyolódott, időnként fejfájást vagy betegséget jelentve nem ment be dolgozni. Vagy, ha bement is, csak szédelgett. Izzadt, remegett, türelmetlen volt és kötöszködő. Szinte mindenkiben látott valami nemtetszőt. Időnként kerülte az emberek társaságát, idnőnként hangadó volt. Kiszámíthatatlan. Féltek tőle. Pont ezért. Közeledtek is volna hozzá a kollégák,
mert rendkívüli humora volt és az intelligenciája páratlan. Kifinomult cizelláltsággal közelítette meg az emberek aznapi álarcát, de fejlett és ösztönös empátiával mögé is látott. Négy éve, azon a bizonyos napon, amikor behívatta Maját a főnöke, már 2 hete táppénzen volt. Ki sem mozdult a lakásából. Csak virtuálisan. Akkor viszont korlátok és cenzúra nélkül. Az egyik pont a főnöknő mobilját érte el, éjjel 1 órakor. Ez volt az utolsó csepp a vezér poharában. És az életbenmaradás lehetősége Majáéban. Mert ő tulajdonképpen csak segítségért kiáltott. Szavak nélkül. Meghallották. Azt az ajánlatot kapta, hogy vonuljon be egy terápiára fél évre, ahonnan  visszavárják.

Rehabilitációra vonult. Sokan – rosszakarók – azt gondolták, ez a vég, ezt a szennyet, ezt a skarlátot nem fogja magáról levakarni soha. A bélyeg mindig a homlokára van sütve. Mit tettek vele? A lehető legjobbat. Elvették a mobilját. Könyveket, programot, feladatokat kapott. És társaságot, meghallgató füleket, értő szakikat és egy nagy adag magával való találkozást. A harmadik napon már mosolyogni is tudott. Amikor kiment belőle az egy hónapos detoxikáció és az altató elvétel megvonási fájdalma. 2 hét múlva már magán és sorstársain (elsősorban a történeteiken) röhögött. És egy hónap múlva észrevette a virágokat a fán, az illatokat maga körül. Lettek barátai is. Mások, mint eddig…

Már 3 éve józan. Megtanítottak neki mindent. Hogyan ossza be idejét, azt a rengeteget, ami felszabadult a piálásra fordított időből. Hogyan legyen kommunikációja és viselkedése önérvényesítő (asszertív, az aggresszív vagy olykor-olykor nyuszi helyett). Leíratták (és hagyták, hadd írja) hosszan-hosszan az önéletrajzát. Filmeket nézett, jó könyveket olvasott. És a legfontosabbat is megtanulta: hogyan vegye észre magán a visszaesési jeleket. Azokat a figyelmeztető momentumokat, amik visszataszíthatják ugyanoda, ahonnan menekvés már nincs. Újabb sansz esélye  reménytelen. Mert ezek a  jelek jönnek. Akármennyi ideje is  szabadok vagyunk a  szertől. Könyörtelenül jeleznek. Ha figyelmet szentelünk nekik, csak feladatot adnak. Ha nem, akkor újraitat bennünket, újra a szerhez nyúlunk. Pl. egy estén át. Vagy 2 hétig. Vagy tovább, mindaddig, míg meg nem szabadít a gyötrelmektől a kegyes halál. Botlásnak (lapszus) vagy visszaesésnek (relapszus) nevezi a szakirodalom. Van erre kidolgozott program, melyet  relapszus-prevenciónak nevezünk.

A visszaesési jelekről írok legközelebb. Várom ehhez tapasztalataikat, megjegyzéseiket.
Szép tavaszi kertészkedős, mocorgós napot kívánok üdvözlettel: Bagi Éva

Függőségi rituálék. Az Amerikai pszicho veleje

Nem is gondoltuk volna! Mindennek ellen tudott állni! Kivéve a kísértésnek…

handsome exhausted

Jóképű, roppanósan friss, ápolt, intelligens, jóízlésű negyvenes pasi. Megbízható a munkahelyén, kellemes társasági ember koktélozás, délutáni squassolás, esti partyk közben. Bármikor. Segítőkész, rendre lehet rá számítani. 5-kor kel, hogy a toalettje kifogástalan legyen. Mégsincs tartós kapcsolata, szerelme, gyemekei, olyan barátja, aki a legbensőbb titkát ismeri. Élvezi, játsza a szerepét, irigyelt. Fürkészik elleshetetlen titkát. Stresszes helyzetekben – mert azok vannak: Közgazdász, egy multi befektetéseit irányítja. Tökéletesen, sikeresen. A névjegykártyája őt tükrözi: füsthártya vékony csontlap. Átlátszó, szinte elillanó, egyedi, kifogástalanul elegáns. Mégis maszkulin, erős és határozott.
Gondolnánk…. Hazafele menet a délutáni sportolásból azonban hevesen kezd verni a szíve, leveri a veríték, zakatol az agya. Fél, majdhogynem retteg, de egyben elönti a kéjes sóvárgás, a közelgő örömérzet. Tudja, hogy nem kellene engednie a rendre rátörő sóvárgásnak, az üldöző, mindenkor letaglózó szörnyetegnek. Mert ez az egyetlen erő, úr, amivel szemben tehetetlen. Gyenge és mindig vesztes. A sóvárgás. Autójával megáll a bevásárlóközpont parkolójában. Mindig máshol. Ott egyébként sem ismerik, nem feltűnő. Bevásárol. Vesz ezt-azt, de mindig valami finom, minőségi bort, lehetőleg 2-3 üveggel vagy egy borostyánosan fénylő párlatot. Alább nem adja. Még… A legrövidebb kasszasorhoz áll, fizet és boldogan , lenyugodva, a zenét felhangosítva úszik haza. Mert már csak pár perc választja el az édes szférájától, az otthona biztonságától. Aznap csak 2 nyugtatót kellett bevennie, hogy működjön. Boldog. Otthon bekapcsolja a zenét, kipakolja a vásárolt termékeket és leül a tévé elé. Maga mellé készíti a mobilját, bekapcsolaja a netet. Hogy ne legyen egyedül…A telefonját soha nem veszi fel ilyenkor. Csak időnként sms-t írogat. Nem is sejti, hogy az éjszaka beálltára már majdnem 20-at küld el. Aminek egy részét másnap bánni fog vagy értetlenül bámul. Mert nem emlékszik semmire. Csak maga előtt tornyosul a márkás  cigarettakupac, üresen tátong 2 üveg. És ruhában, a pamlagon, takaróba csavarva ébred. Éjjel 11 óra körül alhatott el. Egyszer volt kint hajnalban, hogy könnyítsen magán, akkor kb. egy órát nézte elbambulva a tévét.

És ez hetente 2-3-szor megismétlődik vele. Ugyanúgy, ugyanolyan sorrendben, ugyanazzal a kéjes, de ijesztő érzéssel. Ezt nevezzük függőségi rituálénak. Aki elvesztette a kontrollt, már nem tud uralkodni ennek a beindulásán, nem tudja leállítani. Ez minden szenvedélybeteg embert jellemez. Megvan a saját rituáléjuk. Kinek ilyen, kinek olyan. Az érzés ugyanaz. Eleinte szinte gond nélküli. Később kezdődik a reggeli remegés, a reggeli vagy a hajnali “rátöltés”, a hangulatjavítók szedése. Vagy a netezés,a maszturbáció, a házastárson való rágódás, a gyógyszer bekapkodása, a szer bevétele. Sok-sok nő és férfi működik, szinte hibátlanul és szinte észrevétlenül ebben a kettős, csúnyán árnyékolt életben. És csodálkoznának sokan, de nagy százalékban kimagasló teljesítményt nyújtva, jellemzően vezető beosztásban. Hullámzó, öntörvényű kedélyállapottal. Megtehetik, mert a “hatalom”, a kormányrúd a kezükben van. Vagy kis csoport vagy egy nagy vállalat élén. Öntörvényűen. Ugye, ismerjük a mondást: “Mit ér a harag hatalom nélkül?”
Mi nem tudjuk megállítani, befolyásolni, irányítani ezeket az embereket. A figyelmeztetésükkel csak magunkra haragíthatjuk őket. De érdemes eljuttatni hozzájuk – lehetőleg másnapos állapotban vagy az elvonási tünetek idején – információkat arról, hogy ők nem aljas vagy tébolyult emberek. Csupán egy betegséggel küzdenek. Úgy, mint hozzájuk hasonlatosan sokan mások. És, hogy van kiút, van egy boldogabb, emberközelibb élet számukra is.
Szép 24 órákat kívánva üdvözlettel: Bagi Éva
Ajánlott film: Bret Easton Ellis: Amerikai pszicho

Piás napok: “Hagyd el magad, mint egy rongybaba!”…és add át mások segítő karjainak!

Rózsika néni 82 éves, fitt, friss. A szomszéd néni. Jön-megy, mindenkihez betér. Beszélget egész nap a Lilaakác-közbeni hangulatú kertvárosi utcácskában. Ez tartja életben. Hogy – bár végtelenül egyedül maradt – mégsem magányos. És a mottója egy régi rákospalotai katolikus lelkészorvostól származik: “Rozália, ha 100 évig akarsz élni, hagyd el magad minden nap a székeden ülve kicsit, mint egy rongybaba! Felejtsd el körülötted a világot, add át magad a mindenségnek és maradj úgy valameddig!” Hát, Rózsika néni csinálja minden nap. Mielőtt és miután szomszédolós körútjába fog.

Bill_Wilson,_Founder_AA

Bill, az AA társalapítója (http://en.wikipedia.org/wiki/Bill_W.) is pontosan ezt tette, ezt ismerte fel: átadta magát egy Felsőbb Erőnek nevezett hatalomnak – teljes ráhagyatkozással. És beszélgetett másokkal. Sorstársakkal. Mert rájött arra, hogy csak ez mentheti meg. Már józan volt egy fél éve – sok-sok küzdelmes próbálkozás, gyötrelem, öngyilkossági gondolat után, amikor újra rátört a sóvárgás, a kísértés egy akroni (USA) körútja során. És, bár tudta, hogy akarata, ereje kifogyhatatlan minden mással szemben, a függőségével tehetetlen. Keresett Akronban ismeretlenül valakit, aki szintén piás volt, hogy beszélgethessen vele. Megkérdezte Bob, a helyi alkesz orvos, a későbbi AA társalapítója, hogy miért akarja őt Bill megmenteni. És jött a meglepő válasz: magamat akarom megmenteni azzal, hogy veled beszélgetek. Ez 1939-ben történt. Átdumálták az éjszakát. És onnantól kezdve egyikőjük sem ivott többet egy kortyot sem. Őket követték még több ezren, százezren. 1976 márciusára az AA tagjainak száma több, mint 1 millióra rúgott. A tagok az AA üzenetét továbbítják hatásosan. “Ez az üzenet a közösen megélt szenvedés tapasztalatára épül, és gyökere egy olyan szeretet-közösség, mely felülemelkedik a származás és más körülmények kiszámíthatatlanságán.” (Nagy könyv)
Maga a történet megkapó, sorsszerű és a hatása alá kerül mindenki, aki olvassa a Nagy könyvet, látja a filmet. Nem mindenki szimpatizál az AA-val. Nekik van más út is, bár a gyűlés működik. Van még Realitás-kontroll-csoport, létezik “A hely”, más anonym csoportok, léteznek pár hetestől több hónapon át tartó védett környezetű rehabilitációs otthonok, terápiák, nappali kórházak, bejárós csoportok, kezelések. Az AA-ban nincs szakember, csak a sorstársak és a hozzátartozók. Más helyeken magasan képzett teamek segítenek a pszichiátertől a sajátélményes segítőkön át a személyzetig. A Minnesota-modell hosszabb, de az egyik leghatékonyabb, hazánkban is működő, egyes helyeken tb-által támogatott terápiás modell.

Az első lépést érdemes megtenni:
1. Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált. Ezután érdemes kérni az irányadó segítséget. Akár tőlem. Várom leveleiket.

Üdvözlettel szép 24 órát kívánva: Bagi Éva

A szenvedély az szenvedély: boltkór

Épít-e a szenvedély avagy átveszi az irányítást felettünk és porig rombol mindent és mindenkit?

shopping addiction
Vásárlási mánia

 

Eszter és Levente vitorláznak. Együtt kezdték tanulni, vizsgát tettek. “Minden” pénzük és szabadidejük a kikapcsolódás, a sport, a felüdülés, a béke, az izgalom, az extázis ezen formájára költik. Családilag. A gyermekeikkel járó költségek, az otthonuk fenntartására elegendő összeg kifizetése, stb. után. A családi, munkahelyi, baráti, társasági és társadalmi feladataik, programjaik teljesítését követően. Amikor módjuk van, mennek és hódolnak a szenvedélynek. Ugyanezen töltekező formának hódol még Eszter. Kötöget, amit édesanyjától vagy kertészkedik, amit édesapjától tanult. Közben olyan szinten átadja magát az élvezetnek, hogy felfrissülve, mintegy meditatív állapotból ébredve tud felállni. Bármikor, amikor szükséges. Magas teljesítménybe hozza őket a szenvedélyük, melytől ők és a környezetük gyarapszik, harmonizálódik.

A szomszédjukban van egy néni. Idősebb már, úriasszonynak gondolnánk. Jobb sorsra vágyott, mindig hajszolta a látszatot. Férje halála utáni örökségéből, özvegyi juttatásaiból, a szépen kereső gyermekeitől kapott támogatásból, a szépen fizető mellékesből (hozzáértően masszíroz, jósol, stb.) nyugdíjas korára szépen éldegél. És gyermekei legnagyobb meglepetésére, felgyülemlett több, mint 10 millió Ft adósság. Nem ismert hitelekből. A támogatás, a  segítség sosem elég. A hangulata berzenkedő, elégedetlenkedő, a környezetére folyvást féltékenykedő, mindenkivel perlekedő a néni. A vásárlásaiban éli ki szenvedélyét, aminek nem tud korlátot szabni. Csak hajtja a vágy, a  sóvárgás, a boldogság keresése. Tiszteletreméltó partnere is tisztes távolból szemléli már csupán.

Az első rövid kép példa az építő szenvedélyre. Az utána következő a kontrollvesztés, a  boltkór, a vásárlási függőség iskolapéldája. Az első éltető, a második eltép minden szálat, felrúg minden stabil lábat alattunk: az egzisztenciálisat, a testi-lelkit, a szexuálisat, és a szociálisat egyaránt.

A szenvedélybetegségtől – főleg, ha már nem csupán veszélyeztetett stádiumban van a személy, hanem a függőség állapotában – megszabadulni nehéz. De lehetséges. Sajnos, a környezet aktívan ebben első lépést megtenni maximum annyit tud, hogy elhelyezi az információkat a segítséget kérő látóterében (memóriaterében). A változási munkát azonban maga a kontrollvesztett személy képes megtenni. Ami egyébként küzdelmes, de gyönyörű feladat, út, munka. A hiteles szakemberek elfogadása, a környezet kemény szerete, a sorstársak példája viszont nélkülözhetetlen. Erről fogok írni legközelebb.

A szomszéd dögös nője zöldebb? Szexfüggőség?

Ha beszélhetnénk róla vagy más is elmondaná, fél gyógyulás lenne…

Szexfüggőség

Nem is sejtenénk, hogy az irigyelt munkatársnak vagy a címlapon mosolygó celebnek, esetleg a szomszédnak vagy a dögös nőnek a musztángban milyen pusztító szenvedély kormányozza viharba újra és újra a hajóját. A minap kaptam egy reménytvesztett üzenetet a privát postámba, hogy a párja extrém módon igényli a közös és a pótlólagos szexet. Akit szeret, akihez hozzáment feleségül és akivel nap mint nap éli az életét. És bizonytalan abban, hogy függőség-e a probléma. És talán abban is, hogy ezzel foglalkozni kell-e. De érzi, hogy szétrágja a lelkét a gyötrelem.

Kedves sorstársak! Érdemes és majdhogynem elvárt a részemről, hogy problémájukkal a nyilvános fórumoldalamon hozakodjanak elő. Hogy esélyt adjanak másoknak is megkönnyebbülni, tanulni, példát, mintát látni. Hogy felismerhessék a hasonló démonokkal viaskodók azt, milyen gyógyító hatású olvasni más problémáján keresztül a “sorsunkat”. Erre épülnek a sorstárs közösségek is. Pl. az egyik válaszomban említett anonym csoportok. Ahol egyszerűen szinte kikerülhetetlen a felépüléshez vezető út. Egyszerű a recept: átveszik a gyötrődést, a terhet, befogadnak, megértenek és abszolút tudják, miről is van szó. Nem tesznek nevetség, gúny tárgyává, nem aláznak meg, nem köpnek szembe – rohadt alkoholista, szemét drogos, vén kéjenc, boltkóros pláza..csa.

Ismerősek a fájó vádak? A csoporton előjön a humor és előbújik a szeretett, a szebbik, a dédelgetett, a vágyott én. A régről ismert. És jó érzés lesz a lehetőség, hogy őszintén, konkrétan beszélhet bárki (vagy hallgathat, ha úgy jobb) a tehetetlenségről. Meglepő találkozni a színházrendezővel, a tanárral, a buszsofőrrel, az ex-stricivel – aki milyen jófej srác, csak molesztálta a mostohaapja, amikor 3 éves ártatlan gyermek volt. De ott lesz a szomszéd néni is, aki 61 évesen vált el az urától és kivirult. Aki mindig csak zsörtölődött. Vagy a közértből a mindig fáradtnak tűnő kismama. De hol a gyerkőc? Hát a férje vigyáz rájuk a parkban, mert gyűlés van. És tudja, hogy az fontos és az jó. Mert anya újra a régi!

 

Nem kell tévképzeteket kergetni szeszkazánok aluljáróbűzös klubjáról vagy szado-mazo-bagófüstös sztorizgatásról. A gyűlések jók, érdekesek, tartalmasak, otthonosak, barátiak, testvériek. És értelmet adnak újra a mindennapoknak. Nem csak a szenvedéllyel már élni nem képesek számára, de családjuknak, környezetüknek is újrafestik az élet palettáját. Nézzék az üzenőfalam, mikor, hol, milyen gyűlés van aznap. Az egyikre nézzenek is be.

Az AA alakulásának vadregényes történetéről és filmajánlóról olvashatnak legközelebb a blogomban.

Üdvözlettel szép 24 órát kívánva: Bagi Éva