Tévhitek a társfüggőségről
Manapság tényleg divatos és felkapott lett a társfüggőséggel foglalkozni. Sajnos gyakran tévedésen és pontatlan ismereteken alapul a meghatározás, az öndefiníció. Én is találkoztam már egy remekbeszabott, fiatal, csinos, kedves, tanult hölggyel, aki azzal keresett fel, hogy társfüggő. Csak éppen társa nem volt. Ehelyett egy életszakasz váltásából, a szüleiről való valamelyest kései (de manapság gyakori) leválásból fakadó gyötrelmeiről szólt az élete. 2 hónapig…amíg kézbe nem vette a belső kontrollját és helyre nem tették közös erővel a családi szerephatárokat.
Kommentáltam egy cikket, mert így éreztem korrektnek:
Figyelmembe ajánlották szakértőként a cikket. Bár írója jelezte, nem akar tudományos vitába bocsátkozni, mégis fontos megtenni a definíciónál néhány megjegyzést, mert esetleg olyan nők, társak, feleségek, anyák azonosítják magukat egy betegséggel, ami egyáltalán nem róluk szól.
A társfüggő nők és férfiak élete gyötrelem. Eszük ágában sincs boldoggá tenni választottjukat (szerelmüket???). Uralkodni akarnak, teljes kontrollt gyakorolnak, kívülre helyezik a fókuszt (a környezetükre, a gyermekeikre), mert önmagukkal képtelenek foglalkozni. Önismereten összeomlanak, ha erre kerül a sor. Halogatják, hárítják, elkerülik, bagatellizálják azt.
Jellemző módon a párjuk vagy az édesapjuk (vagy anyjuk) alkoholista. Az ilyen társfüggő gyermekek önállótlanok, későn, ha egyáltalán vállnak le a szüleikről.
A beteg egyén intimitásproblémákkal rendelkezik, a szexualitást eszközként, fegyverként használják. A párjuk kegykeresése helyett mindinkább azon vannak, hogyan idegesítsék, uralják, készítsék ki. Ha nincs velük a párjuk, lebénulnak, leblokkolnak, tehetetlenek. Csak ilyenkor foglalkoznak intenzívebben gyermekeikkel. Addig nem nyugszanak le (fizikális tüneteket is produkálnak: gyomorgörcs, remegés, hideg verejték, álmatlanság, frusztráció, depresszió, agresszió), amíg tudomást nem szereznek arról, hogy párjuk hamarosan a társaságukban lesz. Ha belép, lenyugszanak és elkezdik az ördögi játszmát, melyet ők maguk is képtelenek abbahagyni.
Abban korrekt, hogy önértékelési zavaraik vannak, önbizalomhiányosak, önbecsülésük mélyen. Gyakran hospitalizáltak, mert ott legalább törődnek velük, gondoskodnak róluk.
Párjaik az állandó kontrollból adódóan és bizonyos fejlődési stációik elmaradottsága révén képtelenek kiszállni a körből.
Az egyik legnehezebben “gyógyítható” függőség. Kognitív viselkedésterápiával, realitás-kontrollal, pozitív identitás felépítésével (pozitív pszichológia, az erősségek keresésére építéssel) új irányt vehet az életük.
Így talán pontosabb és szelektívebb a célcsoport, melyről gondolkodnak.
Szép hétvégét kívánok! Bagi Éva
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: