„Nyugi! Mi ezt 400 éve csináljuk!”
Református vagyok. Hallgattam a gyermekem első ökumenikus óvodai szülői értekezletén Szabó József atyát, az alagi plébánost. Új volt számomra is az élmény, hogy egy oktatási, nevelési intézmény hitbéli, lelki, spirituális értékekről tartja az első szülői értekezletét. Édesanyám pedagógus volt nyugdíjazásáig és most is az (éppen megfelelő számú unokán gyakorolhat). A testvérem is végzettségét tekintve tanár, én is. Az iskola nekem félig az otthont jelentette, mert anyukám sulijában tanultam. Apukám pedagógiai módszereiből, mely kemény szeretettel spékelt volt inkább utólag, de nagy hálával merítgetek.
József atya, aki egyébként hús-vér, megközelíthető, barátságos, gyakran kemény meglátású, de napbarnítottan mosolygós ember, tett már olyan kitételeket, amelyek nekem nagyon a munkámmal csengenek össze (és így a boldog, egészséges, harmonikus, működőképes életvitelre vezetéssel): „Rossz időjárás nincs, csak rossz öltözet.” Szólt ez az ovis kirándulásokat felvezetve a nyári nyitón. Engem ez személy szerint nem sokkolt, mert kincskeresők vagyunk a gyerekekkel (www.geocaching.hu), vitorlázunk, jövünk-megyünk. Jövőre újra bringára pattanunk, mert a kicsi is nagy lett! De sokak belesápadtak.
Vagy a másik történet, ami viszont derültséget váltott ki a színpompás, fa (!) gyermek székeken ücsörgő szülőkből. A plébános úr katolikus középiskolát vezetett kb. 15 éve. És jöttek-mentek az újabbnál újabb oktatásügyi miniszteri ötletelgetések, hogy hogyan is kellene csavarni egyet a nevelési, tanítási elveken. A plébános felhívott egy nálánál tapasztaltabb atyát, hogy akkor mi legyen? Bevezesse vagy sem az újabb agymenést (saját szóhasználatom). Mire érkezett az újabb, számomra feljegyzendő mondat a keresztény nevelésről: „Nyugi… Mi ezt 400 éve csináljuk. Ha innentől kezdve a 3. miniszter is ezt ötletelgeti, akkor megfontoljuk.”
Szenvedélybetegekkel dolgozok. Pl. társfüggéssel, szex-dependenciával, alkoholizmussal, táplálkozási kontrollvesztőkkel küzdő embereknek segítek irányt venni. A beszélgetések során rendre kiderül, hogy a fejlődési lépcsők valamelyike, de általában a 3-10 éves kor körüli állomás csorbát szenvedett: a szeretetben, a bizalom megerősítésében, a szociális kapcsolatok kialakításában. És társult, szervült a rögzült tévhit: én nem vagyok szeretetreméltó, nem panaszkodhatok, nem berzenkedhetek. Jobb, ha viselkedek , teljesítek és akkor anya és apa nem ordibál egymással vagy talán el sem válnak. Jobb, ha be sem pisilek este, mert akkor újra ordibálnak. De úgy szeretném letenni azt a pelust… és valahogy időnként este bepisilek. És hajnalban hallgathatom az újabb veszekedést, mert anya nem tud megtanítani, meg stb. Olyan jó lenne, ha szeretnék egymást, nem válnának el és esetleg néha kirándulnánk! Vagy csak fagyiznánk, játszanánk! Együtt lennénk! Apa nem dolgozna esténként, anya nem borozna. Olyan jó lenne valakivel ezt megbeszélni…
És rájön a gyermek, mert láthtja, ha nem vesszük el ezt a lehetőséget tőle, hogy Jézussal lehet megbeszélni, aki mindenható és segít a Jóistennel nekem. Mert vannak olyan dolgok, amiket csak ők tudnak megváltoztatni. És a kicsi, legnagyobb magányában, este, elalváskor érezni tudja az Atya és a Fiú szeretetét a Szentlélek által. És megnyugszik. Jó lesz neki ez a biztonság és ott lesz vele, míg élni fog.
Hívő emberrel kevésbé történik meg mindaz a külső ágenstől (alkohol, drog, partner, viselkedés –vásárlás, szex- stb.) függő viszonyba keveredés, melytől elvesztik önmagukat. Mert jól ismerik belső békéjüket. Hitéletükkel tapasztalták piciny koruktól kezdve.
Általam leginkább tisztelt és természetes mentorként is tekintett Takách Gáspár főorvos úr, aki a Merényi Kórház Addiktológiai Osztályát vezeti is hívő ember. Református. Valamiért működik ott a felépülési munka! Egészségtudattal (nem naponta rigmusokba szedett betegségsulykolással), szeretettel, bizalommal, biztonsággal.
Manapság spiritualitásban kevésbé, fogyasztásban annál inkább jártasakat a hit felé kormányozni rettenetesen nehéz. És nem is erőltethető. Ezért dolgoznak sokan, egy Felsőbb Erővel. Mások a szeretet és a közösség erejével. Az erősségek, az erények megkeresésével, tudatosításával. Mert így elfogadható, hogy vannak dolgok, amin változtathatunk, és attól boldogak leszünk. De életünknek egy bizonyos részét olyan dolgok befolyásolják, melyen változtatni nem tudunk, legfeljebb lelki békével, elfogadhatunk. Ha ráhagyatkozunk a hitünkre.
Istenem,
Adj lelki Békét
Annak elfogadására,
Amin változtatni nem tudok,
Bátorságot,
Hogy változtassak azon,
Amin tudok,
És Bölcsességet,
Hogy felismerjem a kettő
Közötti különbséget.
Szép hétvégét kívánok szeretettel: Bagi Éva
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: