Erő – Azok, akiknek van mit megvédeniük mindig sokkal erősebbek.

Ne legyél álmos és ne legyél magányos! folyt…

 

A hárommal korábbi blogom folytatom. Eddig arról elmélkedtünk, hogy hogyan ne legyünk éhesek, mérgesek és álmosak. Közben beékeltem ma egy társfüggő cikkről a gondolataimat. De eljutottunk odáig, hogy a magányosság milyen mágneses erővel húz lefele.

Akkor is, amikor éppen elég mélyen gondoljuk magunkat. Mert annál is lehetnek sötétebb dimenziók. De az éppen illékony, cukorhártya-törékeny fénysugarunk is kormozódhat magányosan sötétbe hajló gondolatainktól.

 

Ha körbevesszük magunkat olyan emberekkel, akikről bizton tudjuk, támogatnak, építenek, simogatnak minket, könnyebben megy a magunkra találás, a magunkba bolondulás. És végül az irónikus vagy keserédes kacagás.

Egy ismerősöm posztolta a blog vezércím mondatát a FB-on a minap: “Erő – Azok, akiknek van mit megvédeniük mindig sokkal erősebbek.”

 

Nagyon találónak éreztem a magányosság témában tocsogó gondolataimhoz. Mert ugyebár éppenséggel a felépülésünk kezdeti fázisában csak hétköznapi pepecselésekkel érdemes kezdeni, mint a napi dolgaink rendszerezése, építő tevékenységek találása vagy egészséges (lehetőleg) étkeink megtervezése, beszerzése, elkészítése.

Micsoda remek gondolat. Főzzünk magunknak valami finomat! Azután a matatás közben szépen csendesen rájövünk: ez nem is olyan jó móka, mitöbb, nem is élvezetes. Olyanoknak kevésszer vagy soha, akik a gödörből kapaszkodnak a perem felé. Vagy az első hágcsógöbre. De jelzem, olyan pozitív és erős lelkületű egészséges embereknek sem ad örömet sokszor a maguknak főzés, akiknek kevesebb és felszínesebbnek tűnő törpöléseik vannak.

 

Valami ilyen elképzelésből ajánlgatom a  klienseimnek a lakásvacsorák szervezését. Eleinte csak 1-2 tesztemberrel. Azután vegyítve a tesztelt ismerősöket, rokonokat, barátokat néhány “vadidegennel”. Majd csavarjunk még egyet a pikantérián és javarészt ismeretleneket hívjunk vacsorázni. Akiknek az ünnepi arcunkat mutathatjuk és akikkel tabula-rasa vagyunk. Otthon, biztonságos környezetben, mégsem egyedül eszegetünk. És esélyünk van arra, hogy mások előtt önmagunknak is bemutathassuk a szép oldalunkat. Előbb-utóbb számunkra is viágos és elfogadható, sőt, mi több szerethető lesz az, amit mi képesek vagyunk produkálni. Amit és ahogyan. És a végén még életreszóló barátságok is köttethetnek. (Vagy újabb társfüggő kalandok? 😉 sicc…)

 

Sokszor hallom, hogy a gyermekek miatt kezdi valaki a felépülés rögös útját. Mert önmagukat megvédeni nem kunszt, nem is érdekes. Gondolják ezt az önbecsülés, önértékelés, önbizalom nélkül leledzők. A céljainkat, az érdekeinket, a szerethető milliőnket meghatározni is baromi nehéz. És csak utána következik a megtervezés, a kivitelezés.

 

Anyatigrisként harcoljunk bátran magunkért! Mert bennünk is ott sír egy védtelen kisgyermek, aki kéri, hogy szeressék, emeljék fel, törölgessék le a könnyét. ÉS HALLGASSÁK MÁR MEG VÉGRE!

 

Álljunk ki magunkért és a bennünk elhagyatottan szomorkodó kisgyermekért, mert már nagyon magányos és már nagyon régen nem szerették. Más úgysem fog kiállni értünk. Legfeljebb az ÉDESANYÁNK.

 

Szép őszi szombatot kívánok. Kérem, gyújtsanak egy gyertyát édesanyjukért! (Az enyém 5 perce ment el. Ágyban fekszem, kicsit betegen és Pesten járt. Korábbi vonattal jött és beugrott egy kis sütivel, pörkölttel, a lányaimnak ajándékkal. Ilyenre csak az anyák képesek…)

 

Bagi Éva

 

Keresd a nőt, keresd az anyát:

http://www.youtube.com/watch?v=W86jlvrG54o